Milliárdokat kap turisztikai fejlesztésekre Bács-Kiskun megye

Forrás: MTI

 2018. március 09. 14:28

A Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője Kecskeméten ismertette a megyébe tervezett, államilag támogatott turisztikai fejlesztéseket.

A kormány a következő években tízmilliárdos nagyságrendben fordít forrásokat fejlesztésekre Bács-Kiskun megyében - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója csütörtökön Kecskeméten sajtótájékoztatón.

Hangsúlyozta: 2017-ben 227 ezer vendég közel 559 ezer vendégéjszakát töltött el Bács-Kiskun megye kereskedelmi szálláshelyein. 2010-hez képest a vendégek száma 60 százalékkal, a vendégéjszakáké több mint 64 százalékkal nőtt, a szállásdíj-bevételek 140 százalékkal bővültek.

Turisztikai szempontból Bács-Kiskun megye legfontosabb települései Kecskemét, Kiskunmajsa, Baja és Kiskőrös, de előkelő helyet foglal el utánuk Tiszakécske, Lajosmizse, Soltvadkert, Kiskunhalas, Bácsalmás és Kerekegyháza is - mondta.

Kecskemét vendégforgalma alapján 2017-re a magyarországi települések rangsorában a 19. helyezésre lépett a hét évvel korábbi 31. helyről. A szállásdíj-bevételek 2 milliárd forintot tettek ki, vagyis több mint 230 százalékkal bővültek.

A Magyar Turisztikai Ügynökség azt szeretné, ha minél több turista minél több időt töltene el Magyarországon, ehhez pedig a minőségi fejlesztés a megoldás - fogalmazott Guller Zoltán.

A tervezett fejlesztéseket sorolva kiemelte: turisztikai attrakcióként éledhet újjá 1,45 milliárd forintból a kecskeméti Rudolf-laktanya, a közelmúltban feltárt bugaci nemzetségi monostor pedig az 1 milliárd forintból kialakított látogatóközponttal gazdagítja majd a megyét.

Európa legnagyobb egybefüggő pincefaluja Hajóson látogatóközponttal gazdagodik

Fotó: wikipedia

A vezérigazgató hiánypótlónak nevezte a kiskunhalasi Halasthermál Gyógyhely szintén 1 milliárd forintból megvalósuló komplex turisztikai fejlesztését.

A Felső- és Alsó-Duna, valamint az Alsó-Tisza és a Körösök vízi turizmusának komplex fejlesztése pedig több megyei települést kapcsol be a vízitúrák hálózatába.

Mint mondta: Kiskunhalason megvalósul a Thorma János Múzeum bővítése, valamint a városháza tornyát kilátóvá alakítják. A Hajósi Pincefalu borturisztikai látogatóközponttal gazdagodik, a Szelidi- és a Vadkerti-tavat infrastruktúrafejlesztéssel még inkább bevonják a turizmusba, a Solt-Dunatetétlen-Akasztó turisztikai célú kerékpárút fejlesztésére pedig mintegy 700 millió forintot fordítanak.

Salacz László, a térség egyik országgyűlési képviselője elmondta: Kecskemét turisztikai fejlődése szempontjából újabb lökést ad a Modern városok program adhat, melynek keretében megújul a városháza és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézete is.

Zombor Gábor, a térség másik országgyűlési képviselője kiemelte: a dél-alföldi régió legtöbb városa a tradicionális turisztikai központokhoz képest jelentős elmaradásban van. Az ipari fejlesztés az üzleti turizmusra Kecskeméten rendkívüli hatást gyakorolt, hiszen az elmúlt nyolc évben megtriplázódott az ilyen típusú vendégéjszakák száma. Az új Mercedes-gyár ezt várhatóan tovább generálja.