Milliárdokból fejlesztik a tiszaligeti fürdőt

Forrás: MTI

 2018. november 08. 14:16

Több mint 7,7 milliárd forintból fejlesztik a szolnoki tiszaligeti fürdőt – közölte a város polgármestere csütörtökön, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Szalay Ferenc bejelentette: a kormány több mint 7,7 milliárd forint vissza nem térítendő – a Modern városok program keretében megítélt – támogatásának köszönhetően fejleszthetik a tiszaligeti fürdőt és strandot.

A közbeszerzési eljárás után a tervek szerint jövő tavasszal adják át a területet, és a munkálatok húsz hónapon át tartanak majd.

A projekt előkészítésére korábban a kormány jóváhagyott már 80 millió forintot, a mostani döntés értelmében pedig az idei költségvetésből 2,3 milliárd, a jövő éviből 3,6 milliárd forint jut a fejlesztésre, 2020-ban pedig 1,8 milliárd forint – ismertette a polgármester.

Szalay Ferenc elmondta: a területen lebontják a régi kabinokat, a nyári öltözőket, a kör alakú termálvizes medencét, a gyermekmedencét és a régi szaunaépületeket. Az úszó- és a tanmedence, a téli bejárat új öltözői, az élménymedence és a csúszdák viszont megmaradnak, de azokat is átalakítják, felújítják.

A várhatóan 2020-ra megújuló fürdőben sportpályák, játszóterek, sétány és fitneszpark is várja majd a vendégeket

Fotó: termalonline.hu

Az új élményfürdőben szabad- és beltéri medencék is várják majd a látogatókat, a gyerekek vízi csúszdákon és játszótéren is szórakozhatnak majd.

A beruházás további részleteiről elhangzott, hogy a megújuló fürdőben a fejlesztések után sportpályák, játszóterek, sétány és fitneszpark is várja majd a vendégeket. A csónakázótó új napozóstéggel bővül, mellette hangulatos teraszos vízparti büfé működik majd. A strand kedvelt környezete, a hatalmas parkos, ősfás terület megmarad és komfortosabbá válik. A fürdő 46 új parkolóhellyel és kerékpártárolókkal is gyarapodni fog.

Szolnok önkormányzata számos fejlesztést hajtott végre az elmúlt években, egyedi  turisztikai adottságokkal is rendelkezik. 2016 nyara óta látogatható a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum és a Sörárium. A jelenleg zajló fejlesztések után a Tiszaligetben megvalósul a kishajókikötő, valamint megújul a Tisza-Zagyva torkolatánál lévő szolnoki vár és művésztelep is.