Mini zarándokúton fedeztük fel három közel-keleti ország kincseit

Szerző: Joszkin Daniella

Forrás: turizmus.com

 2023. március 15. 10:00

A Közel-Kelet a világvallások szülőföldje, itt élnek legelkötelezettebb hívek, itt találhatók a legszentebb helyek. Az egyiptomi Taba all inclusive tengerparti szállodáiból a szomszédos Izrael és Jordánia misztikus és legendás látnivalóit is felkereshetjük.

Mini zarándokutunk során az Itaka Hungary egyhetes VIP-tanulmányútja jóvoltából ízelítőt kaptunk a vallás misztériumaiból olyan szakrális helyeken, ahol legendákat mesélnek, ősi rejtett kincseket őriz a föld, ahol a keresztény, zsidó és iszlám kultúra él szoros közelségben, mégis olyan távol egymástól. Nem kell ahhoz mélyen vallásosnak lennünk, hogy ilyen környezetben bennünket is magával ragadjon a kultikus helyek hatása.

 

Egyiptom legkeletibb üdülőhelye

Bázisunk az Akabai-öböl északi partján fekvő Tabán volt. Ezt az egyiptomi települést még ma is kevéssé ismerik a turisták, eredetileg az izraeliek kezdték kiépíteni fennhatóságuk alatt, az 1960-as években, elsődlegesen saját maguk számára nyaralóhelyként. A sziklás hegyekkel, kősivataggal és kristálytiszta vizű, korallzátonyban gazdag öböllel határolt területen ma is sok beduin őslakos él, a széles homokos vízparton tisztes távolságban húzódnak a szállodák, mögöttük a turizmust és a kapcsolódó tevékenységeket kiszolgáló egyiptomi, főleg Kairóból érkező emberek szállásai következnek. S ebben szinte ki is merül a lakosság.

taba_itaka

Az Itaka Hungary tanulmányútjának résztvevői

Fotó: turizmus.com / Joszkin Daniella

Ugyan 1989-ben rendeződtek a politikai viszonyok és a terület visszakerült Egyiptomhoz, a nemzetközi szállodaláncok elkezdték felépíteni resortjaikat és megindultak az első charterjáratok is, azonban a 2000-es években történt vallási háborús zavargások és természeti katasztrófák megtörték a turizmus fejlődését.

A nagy szállodaláncok kivonultak, helyüket átvették az egyiptomi befektetők, lassan elindultak a felújítások, majd a pandémia újra közbeszólt. De a sorscsapásokat túlélve, rendíthetetlen hittel, a közelmúltban ismét megkezdődött az újranyitás.

Taba nem egy klasszikus vörös-tengeri üdülőhely, az itteni hangulatot nem lehet összehasonlítani az általunk korábban megismert Hurghada vagy Sharm el-Sheik zajosabb, elevenebb életével. Csendes, nyugodt környezetben pihenhet itt a turista, a szállodai személyzet végtelenül kedves, de távolságtartó. A határok közelsége miatt, és elosztva a biztonsággal kapcsolatos aggodalmakat, turistavízummal át lehet lépni a közvetlenül szomszédos Izrael és az öböl túlpartján fekvő Jordánia területére is.

 

Kényeztető szállodák a tengerparton

Mielőtt képletesen alámerítkeztünk volna a zsidó, iszlám és keresztény vallás szent helyein, megismerkedtünk az Itaka Hungary árualapjában már jelenleg is, illetve hamarosan elérhető szállodákkal, amelyek szinte mindegyike a széles, homokos tengerparton fekszik.

Kényelmünkről egész héten a Taba Heights üdülőszakaszon található, ötcsillagos Hotel Mosaique Beach Resort gondoskodott. A repülőtértől 30 km-re fekvő, legjobb ár-értékarányú all inclusive szállodában ingyenes wifi, gyerekklub, közvetlen korallzátony, hatalmas medencerendszer, ingyenes napágyak biztosítják a teljes komfortot. A mediterrán éttermében megrendezett gálavacsoránkon a ház még magyar zászló színű tortával is kedveskedett nekünk.

taba_itaka

Kilátás a Hotel Mosaique Beach Resort lobbyjából

Fotó: turizmus.com / Joszkin Daniella

Személyes kedvencünk a kimagasló színvonalú, ízgazdag ételkínálattal csábító Strand Beach & Golf Resort lett, a leghangulatosabbnak pedig a kisebb kőépületekből álló, négycsillagos Nuweiba Club Resortot találtuk, ahol több visszatérő vendég is leszólított bennünket, hogy elmondhassa, mennyire jól érzi ott magát.

A Bayview Resort (korábban Marriott) jelenleg felújítás alatt áll, az óriási alapterületen fekvő, mintegy ezer fő befogadására alkalmas hotelt a tervek szerint márciusban nyitják meg, kezdetben kizárólag zsidó vendégek számára, májustól viszont más nemzetiségűek is foglalhatnak.

taba_itaka

A Nuweiba Club Resort gyönyörű, homokos strandja

Fotó: turizmus.com / Joszkin Daniella

A Tolip Resort & Spa-ban számtalan szobatípusból választhatunk, köztük saját jakuzzival és szaunával elérhető lakosztály is rendelkezésre áll. A Mövenpick Resort a márkanevéhez hűen garantálja a minőségi szolgáltatást, á la carte éttermeiben térítés ellenében kínai, távol-keleti, arab és a tengeri gyümölcseit kínáló konyha remekeibe kóstolhatunk bele.

 

Kirándulás a Holt-tengerhez és Jeruzsálembe

Tabáról többféle fakultatív programot kínál az Itaka Hungary a szomszédos országokba, telepített magyar és helyi idegenvezető kíséretében. Bár ezek a buszos túrák a távolság miatt rendkívül hosszúak és feszítettek, a bakancslistás látnivalók miatt minden fáradtságot megér az élmény.Első kirándulásunk Izraelbe vezetett, a mintegy 24 órás túrának hajnali 3 óra után vágtunk neki. Az izraeli biztonsági ellenőrzés rendkívül szigorú és alapos, emellett gyalog kell átsétálni az országhatáron. Akár több órás sorban állás várhat itt ránk, de általános jó tanács, hogy a hajnali órák ellenére is vegyük elő a legkedvesebb arcunkat és legyünk végtelenül együttműködők, hogy a napfelkeltét már az izraeli partról nézhessük.

A reggeli kávénkat már az őselemek gyógyító helyén, a Holt-tengernél fogyaszthattuk el. Ami valójában egy nagy tó, amelynek nemcsak a vize, hanem a levegője is gyógyító hatású – így senki ne érezze a nyomást, hogy ottjártakor feltétlen meg kell mártóznia ahhoz, hogy megérezze a jótékony hatásait. A több mint 30 százalékos sókoncentrátumú vízben amúgy sem ajánlatos 10-15 percnél tovább lebegni és arcunkat nem érheti a víz sem.

taba_itaka

A bátrabbak megmártózhattak a Holt-tengerben is

Fotó: turizmus.com / Joszkin Daniella

Reumás izom-, ideg- és bőrbetegedésekre kiváló a Holt-tenger vize és az iszapjából készült kozmetikumok. A levegőben található só és ásványi anyagok pedig kedvezően hatnak a légúti és allergiás problémákra is. További különlegesség, hogy a tó körüli sűrű levegő természetes UVB-szűrőt jelent, így bátran élvezhetjük a napfürdőzést is.

Délben csatlakozott hozzánk kint élő, magyar nyelven is beszélő idegenvezetőnk, aki Jézus szülővárosába, a Ciszjordánia területén található Betlehembe kalauzolt minket.

taba_itaka

A betlehemi Születés templomát a barlangistálló fölé építették, ahol a Biblia szerint Jézus megszületett

Fotó: turizmus.com / Joszkin Daniella

Egy helyi étteremben elfogyasztott svédasztalos ebédünk után gyalogosan indultunk el a Születés templomába.

A kívülről inkább várra hasonlító épületet azon barlangistálló fölé építették, ahol a Biblia szerint Jézus megszületett. A pontos helyét egy márványba foglalt ezüst csillag jelzi.

A külföldi turisták tömkelege, hithű zarándokok, kíváncsi tekintetű helyiek gyűrűjében hallgatva a múlt eseményeit, igyekeztünk átszellemülni és még jobban vártuk, hogy megérkezzünk Jeruzsálembe, a zsidó vallás legszentebb helyére, a Siratófalhoz. Az óvárosi részben található ősi fal egy modern szabadtéri zsinagógaként működik, ahol férfiak és nők egymástól paravánnal elválasztva imádkozhatnak. A hívők szerint az itt végzett imádkozás ereje sokkal erősebb, a fal réseibe kis cédulákat helyezhetünk el Istenhez intézett kívánságukkal. Vannak, akik transzba esve akár órákig is mormolják az imáikat, ottjártunkkor alig fértünk hozzá a falhoz, hogy magunk is elmondjunk egy fohászt. A téren műanyag székek és kávézó gondoskodik a megpihenésről. A Siratófalhoz vezető óvárosi rész nagyon hangulatos, kivilágított terek, éttermek, szuvenírboltok sokasága csábítja a járókelőket.

taba_itaka

A Siratófalnál mindig nagy a tömeg

Fotó: turizmus.com / Joszkin Daniella

A szent helyeket és kegytárgyakat simogató, csókolgató, síró vallási fanatikusok vagy épp csak a maguk csöndességében, csukott szemmel imádkozó hívők látványa olyan szuggesztív hatású, hogy itt kétségtelenül testközelből meg lehet tapasztalni a vallások egyénekre ható és közösségeket formáló erejét. Mi, ha nem is megtérve, de ki-ki a saját meggyőződése szerinti hitét megerősítve, rendkívüli benyomásokkal gazdagodva hagytuk el Izraelt.

 

Petra, az ősi romváros

Egynapos pihenőt követően a szemközti Jordániában található Petra romvárosának vettük az irányt, amelyet a világ hét új csodája között tartanak számon. Katamaránunk egy óra alatt szelte át a nyugodt Akabai-öblöt, ahol ismét napfelkeltével üdvözölt minket egy újabb ország. A jordániai határátkelés lényegesen egyszerűbb és gyorsabb volt, mint az izraeli. A kikötői gyors ellenőrzés után a mosolygós helyiek már készítették a hamisítatlan kardamomos, tejes arab kávét. Két dollár, kötelező megkóstolni.

taba_itaka

A hamisítatlan kardamomos, tejes arab kávét kötelező megkóstolni

Fotó: turizmus.com / Joszkin Daniella

Pihenőkkel együtt négyórás buszozással érkeztünk meg az ősi Petrához vezető szurdokhoz. Bejáratától kényelmes gyalogúton, a tempónktól függően 1-2 óra alatt érhetjük el a vörös sivatagi sziklákból kifaragott romvárost, de aki nem szeretne sétálni, az lóháton vagy kisebb golfkocsival is megteheti az oda- és visszavezető utat. A vörös és sárga számtalan árnyalatában pompázó szűk sziklaszurdokon keresztül vezető út filmrendezőket is megihletett, a népszerű kalandfilm, az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag egyes jeleneteit itt forgatták. Az elszigetelt, zárt völgyben megbújó, hajdanán gazdag kereskedőváros egy arab néptörzs, a nabateusok mesterembereinek építészeti remekműve, akik kiváló építészek, csillagászok és matematikusok voltak.Egyedülálló építészeti megoldásokat alkalmaztak, felülről lefelé haladó sziklavésést és vízelvezető csatornákat is örökül hagytak ránk.

A három részből álló város első részét halotti szertartásokra tartották fenn, a középsőben zajlott a mindennapi élet, míg a hátsót a kézműves mesteremberek foglalták el. A romvárosban mintegy 800 történelmi emlékműt tártak fel, a leghíresebb és legismertebb, a minden képeslapon és hűtőmágnesen feltűnő, hellenisztikus stílusú Haznet al-Faraún, azaz a fáraó kincstára. A nabateusok a szórakozásról is gondoskodtak, római stílusú, szabadtéri színházukban eredetileg 3000 néző foglalhatott helyet. Feltárása során a város múltjáról ugyan sok minden kiderült, de még így is megannyi megfejtetlen titkot rejt.

A vörös sziklákból épített Petra hajdanán gazdag kereskedőváros volt, egyik leghíresebb része a fáraó kincstára

Fotó: turizmus.com / Joszkin Daniella

A hazatérésünk előtti utolsó napon, akik elfáradtak, azok a szállodában élvezhették a strandolás és a sznorkelezés örömeit, akik viszont továbbra sem tudtak betelni a szent helyekkel, ellátogathattak a Sínai-hegy lábánál fekvő Szent Katalin-kolostorhoz. A világ egyik legrégebbi keresztény kolostora, csakúgy, mint Petra, az UNESCO világörökség része. A hagyomány szerint ezen a helyen jelent meg az égő csipkebokorban Mózesnek az isteni kinyilatkoztatás.

Érintetlen és gyógyító erejű természeti csodák, vallási kultúrsokk, elgondolkodtató mitológiák. Ez vár mindenkire, aki ellátogat a Közel-Kelet valamelyik térségébe. Tabára hetente indul charterjárat, all inclusive szállodáival, márciustól 30 fok feletti hőmérsékletével, korallzátonyos vizével, homokos tengerpartjával jelenleg a legjobb áron elérhető közel-keleti desztináció a piacon.

Köszönjük az utat és a szervezést az Itaka Hungary csapatának!