Mintha hazajönnél – ismét lesz augusztusban Panyolafeszt

Forrás: turizmus.com

 2018. június 13. 17:49

Hogy miként tud országos ismertségre és sok visszatérő turistára szert tenni egy kis Szabolcs-Szatmár megyei falu, arra jó példa Panyola esete. Nem kell hozzá más, csak egy megszállott polgármester, esetünkben Muhari Zoltán, valamint lelkes helybéliek és jeles pártfogók az ország minden részéből.

Márta István, a Magyar Fesztiválszövetség elnöke a június 13-i sajtótájékoztatón nem titkolta, hogy gyerekkori élmények kötik ehhez a vidékhez. Mint hangsúlyozta, egy ilyen kis lélekszámú településnek fontos kitörési lehetőséget és ismertséget jelenthet egy nívós fesztivál. A Panyolafeszt ugyanis abban tér el az ország több mint 200 fesztiváljától, hogy magas minőségű helyi termékeket kínál, és kiváló Kossuth-díjas művészeket csábít fellépésre: többek között a Csík Zenekar és Presser Gábor, valamint Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint duója szórakoztatja majd a vendégeket augusztus 2-4. között.

A falu önkormányzata turisztikai pályázaton elnyert összegből a következő évben egy csónak- és pihenőházat alakít ki és kenukat vásárol a településnek, és megújul a honlapjuk is. Egy saját brandet szeretnének létre hozni, és bíznak benne, hogy a falu megkaphatja majd a fenntartható jelzőt.

A Panyolafeszt a megye egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó rendezvénye lett az elmúlt 12 év folyamán. Családosoknak, fiatalabb generációknak, gyerekeknek, a kortárs művészet iránt érdeklődőknek egyaránt nyújtanak egyedi programokat. A tűzhelyeken helyi ételek rotyognak, a „nemtudom” szilvából készült pálinkákat pedig az üzemben is meg lehet kóstolni. Lesz kajak-kenuzás, templomtúra két keréken, lakásszínház Makranczi Zalánnal, tutajozás. Mindig népszerűek a pajtaprogramok és a pálinkaszeminárium is. A gyermekfoglalkozásokon Szatmárnémetiből érkező kézművesek tanítják az ősi mesterségekre a kicsiket, akiknek népi játszóudvart is berendeznek.

Ma még viszonylag kevés a helyi szállás, a vendégház sem sok, nem árt tehát időben foglalni, és körülnézni a környékbeli panziók és falusi turisztikai lehetőségek között. Tavaly 0. nappal bővült a fesztivál, az ide látogatók már csütörtökön benépesítik a települést.