Mit mesélünk legszívesebben Budapestről?

Forrás: turizmus.com

 2020. november 24. 17:25

A Budapest Brand Zrt. 6 év több mint 6000 „100 szóban Budapest” pályázatának közel 600.000 szavát elemezte, hogy megtudja, milyen szavakkal gondolkodunk Budapestről és fővárosi létünkről. A történetek kulcsszavai egyedi animációs videóban is megelevenednek.

A 100 szóban Budapest történetíró pályázat 2014-ben azzal a céllal indult, hogy elősegítse az irodalom és a városi lét összefonódását a Budapestről szóló száz szavas történeteken keresztül. A felhívásra idén is bárki beküldhette a saját, legfeljebb 100 szóból álló elbeszélését, amelynek az egyetlen megkötés szerint valamilyen módon Budapesthez kell kapcsolódnia – fogalmaz közleményében a Budapest Brand Zrt.

A budapestiek és a nem itt élők, valamint a nők és férfiak körében is a „Duna” volt a leggyakrabban említett konkrét fővárosi helyszín

Fotó: Budapest Brand Nonprofit Zrt.

A főváros turisztikai szervezetének megbízásából a Crow Intelligence csapata most egyedi nyelvészeti eljárásokkal elemezte az első 6 év pályázatainak összes kifejezését. Összesen 6260 pályaművet vizsgáltak, amelyeket 35 éves átlag életkorú, 1945 férfi és 4315 női szerző írt, illetve amelyek között 3837 számú a budapesti, és 2423 számú a nem itt élők által készített novella.

„Az adatok feldolgozásánál törekedtünk arra, hogy a lehető legtöbb oldaláról megmutassuk, hogyan látják Budapestet a történetek írói. Megvizsgáltuk a pályaművekben a leggyakrabban előkerülő témákat, a női és férfi szerzők, illetve a budapestiek és a nem itt élők által  leggyakrabban használt kulcsszavakat. Ezeken felül megvizsgáltuk azt is, hogy a pályázat indulása óta melyik évben milyen kifejezések domináltak” – árulta el Varjú Zoltán, a Crow Intelligence alapítója és számítógépes nyelvészeti szakértője.

„Izgalmas megnézni 6 év Budapest szótérképét. Nagyon örülök, hogy egyértelműen kirajzolódik egy pozitív, érzelmes, a fővárosára büszke író képe, aki szereti a város autentikus tereit, egyedi hangulatait és aktív közösségeit” – jegyezte meg Faix Csaba, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

A legjellemzőbb szavakat egyedi animációs videóban is megmutatja a Budapest Brand Zrt. csapata: