Mohácsi busójárás: 36 helyszín, 80 program, 1400 maszkos

Forrás: turizmus.com

 2020. január 15. 11:54

Elkészült az idei busójárás végleges programja. Február 20–25. között ismét a busóké lesz Mohács, 80–100 ezer vendéget várnak a hatnapos télűzésre.

A hatnapos rendezvény forgatókönyve elkészült, 36 helyszínen mintegy 80 – többségükben ingyenes – program, valamint több mint 1400 busó és más jelmezes várja majd a vendégeket. A várostól mintegy négyszáz népművész, iparművész, kézműves, vendéglős kapott engedélyt árusításra – írja a bama.hu.

Elkerülendő a tömeg feltorlódását, a szervezők már korábban bevezették, hogy a Széchenyi téren, a Deák téren, a Busóudvaron és a Szerb templom udvarán felállított szabadtéri színpad eseményeit LED-falon is lehet követni, ez idén is így lesz.

Csütörtök délután három órától indul a gyerekek felvonulása a Sokac-körtől, a Széchenyi téren gyermektánc- és busócsoportok bemutatója zajlik. Este hét órától táncházat tartanak a Duna Irodaház nagytermében.

Pénteken délután a Széchenyi és a Deák téri szabadtéri színpadon busócsoportok és zenekarok mutatkoznak be. A versendi Kovács József és barátainak koncertje – Söndörgő, Vujicsics, Dunavkinje, Vizin zenekar, Csonka Balázs és bandája – délután hat órakor kezdődik a moziban.

A busók és más maszkosok ellepik majd Mohács utcáit

Fotó: Mohácsi Busójárás Facebook-oldala

Szombaton délelőtt nyit a belvárosban a népművészeti és kézműves vásár. A Busóudvarban látványfőzés várja a közönséget Mohács ízeivel, s közben zenekarok, busók és tánccsoportok lépnek fel. Délután két órakor indul a Botos csoport busólakodalmas menete.

Farsangvasárnap lesz a legtöbb program és fellépő, többek között a Széchenyi téren fél tizenegytől Sokac táncház kezdődik, fél egytől a Sokac-révben tánccsoportok, dudások és busók bemutatóit láthatjuk, majd következik a busók csónakos átkelése a Dunán. A nap egyik fénypontja, a busócsoportok felvonulása délután kettőkor indul. A busóavatás után kezdetét veszi az estig tartó mulatság a belvárosban. A Széchenyi tér közepén felállított máglyát fél hatkor gyújtják meg a busók.

Hétfőn zajlik a busók hagyományos házról házra járása a Kóló téren és a környező utcákban, a zárónapon, kedden délután felvonulnak a busócsoportok, majd hat órakor ismét meggyújtják a máglyát és elégetik a telet jelképező koporsót.

A részletes program itt érhető el.

Kapcsolódó cikkek