Moszkva egyik körzetével kötött testvérvárosi megállapodást Debrecen

Forrás: MTI

 2018. szeptember 20. 18:58

A turisztikai együttműködés erősödését is várja Debrecen a Moszkva egyik körzetével kötött testvérvárosi megállapodástól.

Moszkva északkeleti körzete 101 ezer négyzetkilométer kiterjedésű, lakosainak száma 1,5 millió. Ez Debrecen 19. testvérvárosa, Oroszországban a harmadik Szentpétervár és Sziktivkar után. A turisztikai együttműködés különösen fontos a város számára: a Debrecen és Moszkva közötti közvetlen, menetrend szerinti repülőjárattal már most is nagy számban érkeznek orosz turisták a térségbe, számuk azonban jelentősen nőhet a testvérvárosi együttműködés eredményeként – közölte a városháza az MTI-vel.

A debreceni Nagytemplom

Fotó: Wikpedia

A közlemény szerint a megállapodás alapján támogatják a kereskedelmi, gazdasági, idegenforgalmi kapcsolatok fejlesztését, ösztönzik a helyi vállalkozásokat a tőkebefektetések területén. Elősegítik sportversenyek szervezését, valamint a kapcsolatfelvételt a gyermek-, ifjúsági és felnőttsportban. Ezen túlmenően együttműködnek az oktatás területén, szorgalmazzák a városok történelmi emlékeinek védelmét, szakemberek cseréjét, s támogatják a kulturális és turisztikai együttműködést.

Kapcsolódó cikkek

Debreceni zamatok a hétvégén

2018. szeptember 17.