Munkácsy-kiállítás az Ermitázsban

Forrás: turizmus.com

 2018. április 23. 11:08

A világ egyik legjelentősebb múzeumában, a szentpétervári Ermitázsban önálló kiállításon mutatkoznak be Munkácsy Mihály művei.

Az április 23-án nyíló tárlaton látható 65 festmény zöme, 45 alkotás a Magyar Nemzeti Galéria anyagából, a további 20 festmény pedig a legjelentősebb Munkácsy-magángyűjteményből, Pákh Imre gyűjteményéből érkezett a Néva parti városba. A kiállítás július legvégéig látható - tájékoztatott a Szépművészeti Múzeum.

A Munkácsy-kiállítással párhuzamosan Buenos Airesben, szintén július végéig látható a Mesterművek a reneszánsztól a romantikáig - a budapesti Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteménye című kiállítás, ahol 60 művel találkozhat a dél-amerikai közönség.

Az Ermitázsban, az egykori cári palota egyik legpompásabb dísztermében, a Miklós teremben bemutatkozó válogatás gazdagon és kiváló művek segítségével reprezentálja Munkácsy korai népi életképfestészetét, a párizsi szalonképek világát és tájképfestészetét is. Ebben az összeállításban olyan főművek szerepelnek, mint a Rőzsehordó nő, Liszt Ferenc portréja, a Poros út, a Siralomház, vagy a Krisztus-trilógia képeinek 3 méteres redukciói.

Munkácsy Mihály: Rőzsehordó nő

Fotó: Ermitázs

Pákh Imre gyűjteményéből az Ásító inas egészalakos változata, a korai realista periódusból való Dűlő szénásszekér, vagy a szalonképek olyan remekművei a leginkább figyelemre méltóak, mint a Készülődés a papa születésnapjára, vagy a Zeneszoba. Munkácsy 1870-ben a párizsi Salon kiállításán aranyérmet nyert a Siralomház című képével, s ez a siker hozta meg számára a nemzetközi elismertséget.

Munkácsy népszerűségét és rangját mutatja, hogy alkotásai olyan közgyűjteményeknek képezik részét, mint a párizsi Musée d'Orsay, a moszkvai Puskin Múzeum, a new yorki Metropolitan Museum of Art, a seattle-i Frye Art Museum, a Detroit Institute of Arts, vagy a Philadelphia Museum of Art.