Muzsikál az erdő a Mátrában

Forrás: MTI

 2016. június 20. 18:00

Klasszikus és népzenei koncertek, szakvezetéses erdei séták és ismeretterjesztő előadások is várják az érdeklődőket a Muzsikál az erdő – Mátrai Művészeti Napokon július 2. és 10. között, a Mátra lábától a Kékestetőig.

A programsorozat idén először határokon átnyúló lesz, hiszen a nyitónapnak a felvidéki Fülek ad otthont, a Muzsikál az erdő őszi, Gyula térségében szerveződő programsorozata pedig egy napra majd a Partiumba „látogat".

A 13. Mátrai Művészeti Napoknak Fülek mellett Gyöngyöspata, Mátraverebély-Szentkút, Gyöngyöstarján, Szurdokpüspöki, Bátonyterenye-Szorospatak, Kékestető és Galyatető ad helyszínt.

A programok között a szakvezetéses erdei séták, ismeretterjesztő előadások, klasszikus és népzenei koncertek mellett kiállítások, erdei sportrendezvények – teljesítménytúra, tájfutóverseny, kerékpártúra – gyerekfoglalkozások, fenntartható gazdálkodási példák és helyi termékek bemutatója, valamint falusi vendéglátás, helyi ételek kóstolója is szerepel.

Fotó: muzsikalazerdo.hu

 

A füleki nyitónapon fellép mások mellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóiból álló zenekar Ménesi Gergely vezényletével és a Dűvő Zenekar, meglepetés műsort adnak a Virtuózok, Szabó Miklós erdőmérnök interaktív bemutatót tart.

A gyöngyöspatai programot a Talamba Ütőegyüttes és a Cimbaliband, a mátraverebélyit a Muzsla Néptáncegyüttes és az Egri Szimfonikus Zenekar koncertje színesíti. Gyöngyöstarjánban mások mellett a Nógrád Néptáncegyüttes és a Fölszállott a páva felfedezettjei, Szurdokpüspökiben a Misztrál és a Brassdance szórakoztatja a közönséget. Bátonyterenyén többek között a Maconkai Néptáncsoport, valamint Szokolay Dongó Balázs (duda, furulya) és Havasréti Pál (tekerő, koboz, cselló), Kékestetőn Pál István Szalonna és bandája, Galyatetőn a Pro Kultúra Férfikar, Palya Bea és ifjabb Tóth István, Gyöngyössolymoson a Muzsikás Együttes és a Monarchia Szimfonikus Zenekar ad erdei hangversenyt.

A Muzsikál az erdő őszi rendezvénysorozata Gyula térségében várja majd a látogatókat szeptember 30. és október 2. között.