Nagy érdeklődés hazánk iránt a szlovéniai AGRA nemzetközi vásáron

Forrás: MTI

 2016. augusztus 23. 20:33

Nagy volt az érdeklődés a magyar kiállítók iránt a szlovéniai AGRA nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállításon és vásáron.

Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára kiemelte, hogy Magyarország díszvendége volt a vásárnak, ahol 16 magyar kiállító, főként agrár- és élelmiszeripari, agrárgépészeti vállalkozás valamint 22 erdőgazdaság és nemzeti parki igazgatóság is bemutatkozott.

A vásáron Magyarország és Szlovénia mellett a régióból Ausztria és Horvátország is jelen van, de távolabbi országok is képviselik magukat agrárgazdasági termékeikkel. Minden ország hangsúlyt helyez saját egyedi termékeire, miként a magyar kiállítók a hungarikumokra, a sajátos ízekre, a hagyományos állatfajtákra.

Szilágyiné Bátorfi Edit, Magyarország ljubljanai nagykövete az MTI-nek telefonon azt mondta: a Magyar Nap megrendezésének az volt a célja, hogy Magyarország, mint a szlovéniai AGRA nemzetközi vásár partnere, érdekes és izgalmas bemutatókat tartson, keretet adva ezzel a célirányos megbeszéléseknek, valamint ráirányítsa a figyelmet a magyar megjelenésre.

Hosszú ideje nem volt számottevő magyar jelenlét a vásáron, most igyekeznek megtenni mindent annak érdekében, hogy a regionális együttműködés az agrárium terén is erősödjön.

"Azt szeretnénk elérni, hogy a szlovén élelmiszerláncok, az értékesítő hálózatok Magyarországról is szerezzenek be élelmiszert, valamint kialakuljon egy együttműködés az agrártechnológia terén is"- mondta.

A Magyar Napon több prezentációt is láthattak az érdeklődők. Nagy István kiemelte a magyarországi nemzeti parkokban lévő ököturisztikai lehetőségeket, amelyeket az idén rekordszámú, 1,5 millió regisztrált turista tekintett meg. Továbbá röviden kitért az állami erdőgazdaságok fenntartható gazdálkodási és közjóléti tevékenységeire.

Kevy Albert, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetője Ökoturizmus Magyarországon címmel tartott előadást, Ugron Ákos Gábor állami földekért felelős helyettes-államtitkár pedig részletesen bemutatta az állami erdőgazdaságok természetközeli gazdálkodását, és szót ejtett az "Erdeit Delikátesz" termékcsoportról. Menykő Ágnes, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) projektvezetője az Áldomás projektet ismertette. Az Áldomás ernyőmárka olyan magyar élelmiszeripari termékeket fog össze, amelyek mind megjelenés, mind a felhasznált alapanyagok minősége szempontjából prémiumkategóriát képviselnek.