Nagyváradon már elkezdődött a húsvét

Forrás: turizmus.com

 2017. április 12. 18:56

A város főterén idén első ízben, április 7–17. között rendezik meg a hagyományokra épülő húsvéti vásárt. A színes programok mellett a lányok a vödörrel való locsolásra is készülhetnek.

A Nagyvárad és a Régió Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR), valamint a Bihar Megyei Tanács közös szervezésében zajló vásár és a kapcsolódó programsorozat célja, hogy a magyar és a román kultúrára jellemző húsvéti készülődést, a böjti időszakot a maga hagyományos miliőjében próbálják meg bemutatni a látogatóiknak. A vásár hétfőtől csütörtökig 14 és 21 óra között, péntektől vasárnapig 12 és 21 óra között látogatható.


Az ingyenes rendezvény ideje alatt a Szent László téren felállított 15 egységes kis faházban népi iparművészek és termelők árusítják kézműves portékáikat. A gyerekek interaktív foglalkozásokon vehetnek részt a helyi kézművesek vezetésével. Például kerámiát festhetnek és virágdíszeket készíthetnek. Érdekességképpen az állatkert is rendelkezik egy külön a standdal, élő állatokkal. Nyulak, pónik, gyűrűs farkú maki, és papagáj is képviseli többek között a Nagyváradi Állatkertet.


Az elmúlt hétvégén óriási fajátékokkal kínáltak szórakozási lehetőséget a családdal érkezők számára. Április 11-én a krisztusi keresztutat adták elő utcaszínházi formában előadóművészek, 12-én és 13-án pedig az Arcadia zenekar szabadtéri bábjátékokkal szórakoztatja a vásári közönséget.

Amennyiben az időjárás is lehetővé teszi, húsvét vasárnapjára egy igazi különlegességgel készülnek: dél körül érmelléki legények vödörrel fogják locsolni a leányzókat.

Gyermekek és felnőttek közösen tehetik próbára magukat lovagi tornán, békaugrásban, diótörésben, csigafutásban, célba lövésben vagy gólyalábas sétán. A játékok nagyon látványosak, kreatívak és szórakoztatóak.

Nagy hangsúlyt fordítanak a helyi, hagyományos, kézműves termékek bemutatására. Elsősorban az Érmelléki Fejlesztési Ügynökség, illetve a Belényesi-medence közreműködésével igyekeznek színesíteni a programot, bemutatva az erre a két térségre jellemző szokásokat, tradíciókat.