Napelemeket telepítenek a bécsi metróállomások tetejére

Forrás: turizmus.com

 2021. november 10. 16:20

A klímavédelem érdekében összefogott Bécs energiaszolgáltatója, a Wien Energie és az osztrák főváros közlekedési vállalata, a Wiener Linien. 2025-ig legalább húsz metróállomásra telepítenek naperőművet, hogy az így termelt zöldárammal működtessék az állomások világítását, mozgólépcsőit és liftjeit.

A terv szerint a naperőművek 3.500 megawattórányi energiát termelnek majd, amellyel elláthatják az összesen hetvenezer négyzetméternyi állomásterületet. A tervezett húsz naperőművel évente kétezer tonnányi szén-dioxidtól lehet megkímélni a környezetet - közölte Bécs Város Külképviseleti Irodája.

Az első napelemes rendszert az U1-es metró Alte Donau állomásának tetejére telepítik majd, a 2022 tavaszára elkészülő létesítmény teljesítménye elérheti akár a 120 kilowatt peaket is. Vagyis csúcsidőben nem csak az Alte Donau metrómegállót tudja ellátni zöldárammal, de a szomszédos állomásokat is. Ez lesz a Wiener Linien első olyan állomásépülete, amely csúcsidőben több energiát termel, mint amennyit felhasznál.

A két vállalat abban is megállapodott, hogy a jövőben minden épületfelújításnál és -építésnél megvizsgálják, hogy lehet-e rájuk napelemeket telepíteni.

becs_napelem

Az Alte Donau metróállomás tetejére hamarosan napelemeket telepítenek

Fotó: ©PID/David Bohmann

 

Az első közös kísérleti projektjüket egyébként 2019-ben hajtották végre, ekkor az U3-as metró Ottakringi állomásépületére szereltek napelemeket. Ezen kívül a Wiener Linien kötöttpályás járművek esetében visszacsatolja a fékezési energiát, LED-világításra cserélte minden épületében a világítást és képzéseket tart dolgozóinak a hatékonyabb járművezetési technikákból.A Wien Energie jelenleg háromszáz napelemes rendszert működtet, amelyek teljesítménye összesen 80 megawatt, így több mint 34 ezer háztartást lát el zöldárammal. 2030-ra azonban 600 megawattra szeretné növelni a napenergia-termelését, hogy kétszázötvenezer háztartásnak biztosítson fenntartható villamosenergiát.

Az osztrák főváros célja, hogy 2040-re klímasemleges legyen, amit többek között nagyszabású napelem-offenzívával szeretne elérni. A cél, hogy minden évben annyi naperőművet telepítsenek Bécsben, mint amennyit az elmúlt tizenöt évben összesen: ez 2030-ig évente száz focipályányi napelemet jelent.