Napóleon szigete titkos turisztikai aduász lett

Forrás: turizmus.com

 2018. január 02. 14:36

Tavaly októberig kevesen hallottak Szent Ilonáról mint turisztikai desztinációról. A világ egyik legtávolabbi szigete ez, az Atlanti-óceán déli részén, 2000 kilométerre Nyugat-Afrikától.

Ez a brit tengerentúli terület – angolul St. Helena – eddig többnyire postahajóval volt elérhető, bár már két évvel ezelőtt leszállt itt az első repülőgép.

Azonban a 2017. októberi rendszeres légi járat beindítása Johannesburgból öt napról négy órára csökkentette az utazási időt. Igaz, Európából így sem rövid az út, de legalább légi úton is megközelíthető a páratlan szépségű, brit fennhatóság alatt álló sziget.

Szent Ilona semmihez nincs közel, de aki már mindenütt járt, és ide vágyik, annak megéri felfedezni.  Az Atlanti-óceán Galapagoszának is hívják, hiszen endemikus fajok, sűrű erdők, szakadékok, vulkanikus síkságok és sziklás partok várják az érintetlen természet rajongóit.

Az óceán magától értetődően kedvez a vízi sportokat űzőknek és nagyon szépek a partszakasz strandjai is. Az állatfajok kutatóinak és a búvároknak pedig maga a paradicsom, hiszen több száz, csak itt honos növény- és állatfaj lakóhelye.

A wifi még mindig korlátozott, amit sokan pozitívumként értékelhetnek

Fotó: sainthelenaisland.info

Az utazóknak az új, négycsillagos Mantis hotelt ajánlják, Jamestownban, a fővárosban. A wifi még mindig korlátozott és költséges, így az utazók ritka esélyt kapnak arra, hogy elszakadjanak a világhálótól, amit ma már sokan pozitívumként értékelnek. De csak idő kérdése, mikor jutnak el idáig a tenger alatt kúszó erős üvegkábelek – adja hírül a telegraph.co.uk utazási rovata.

Ma már egyre többen kattintanak tehát a sthelenatourism.com honlapra, hogy további részleteket tudjanak meg lehetséges úti céljukról. A légi járat megindítása mellett az is jót tett a hely népszerűségének, hogy Emma Thompson Oscar-díjas színésznő rögtön a járat elindítása után itt töltött egy hetet. Talán mert itt valóban nem zaklatták a paparazzik.