Natúrparki termékek kiállítása a Kőszegi Borok Házában

 2014. március 11. 12:48

Az Írottkő Natúrparkért Egyesület szervezésében, az IGEN-projekt keretében megvalósuló tanfolyamon turisztikai szolgáltatók kapnak komplex képzést, melynek részeként az érdeklődők a turisztika minden részére kiterjedő ismeretekkel gazdagodnak.

A helytörténet, a kulturális örökség, és a természeti értékek részletes megismerésén túl a térség gasztronómiájába, és a marketing alapjaiba is betekintést kapnak.  A lelkes kis csapat – bár tagjai máshol egymásnak konkurenciát jelentenének – közösen dolgozik azon, hogy az Írottkő Natúrparkot mind szélesebb közönség keresse fel, és élvezze értékeit.

A tanfolyam vizsgamunkájaként a hallgatók létrehoztak a Kőszegi Borok Házában egy időszaki kiállítást a Natúrpark termékeiből. Az épület egyik szobájában a látogatók a kőszegi borászok állandó kiállításának keretén belül tekinthetik meg a térség szőlőművelésének, borászkodásának eszközeit. De szerveznek itt borbemutatókat, borkóstolókat is.

A középső teremben készült el Kőszeg környéki borok bemutatása mellett a helyi- és kézműves termékek bemutatója. A Natúrpark területén él és dolgozik több népi iparművész is, az ő munkáik mellett helyet kaptak a tanúsítással nem rendelkező, de gyönyörű munkákat készítő kézművesek is.

A kiállítás „alapját" egy csepregi fafaragó munkái adják. Részben az ő bútorain tekinthetik meg a látogatók a népi mesterségek ma is készülő dísz- és használati tárgyait. A régmúlt és a mai kor találkozik sok egyedi, textilből készült táskában, ágytakaróban a gyermekjátékokban, fa- és bőr dísztárgyakban. A szoba egyik részében a húsvéti, egy másikban a karácsonyi ünnepkör díszei kaptak helyet. A foltvarrott, horgolt nyulak méltó kiegészítői a művészien írókázott, karcolt hímes tojásoknak. A természetes anyagokból készített angyalkák, szalmadíszek mindegyikét szívesen látnánk a karácsonyfánkon. A keramikusok használati tárgyai díszként is megállják helyüket a terített asztalon a helyi mézek, lekvárok, és borok mellett.

Aki kedvet kapott, hogy az itt töltött napok emlékét magával vigye otthonába, vagy ajándékként az otthon maradottaknak, kiállításon bemutatott termékeket megvásárolhatja a Natúrpark területén működő helyi termék boltokban.

A kiállítás lehetőséget teremt a natúrpark területén működő szállásadóknak, egyéb turisztikai látványosságot, élményt nyújtó szolgáltatóknak is a bemutatkozásra. A bejárat melletti állványon mindenki elhelyezheti az információs anyagait.

A kiállítás 2014. június 14-ig tart nyitva hétköznaponként.