Négy városban rendezik meg a Séták Éjszakáját szombaton

Forrás: turizmus.com

 2020. július 21. 10:23

Budapesten, Debrecenben, Keszthelyen és Veszprémben egyetlen este alatt 36 tematikus városi séta közül válogathatnak az érdeklődők a Séták Éjszakáján.

A három nagy sétaszervező céget tömörítő Magyar Sétaszövetség július 25-én, szombaton megrendezi a Séták Éjszakáját.

A programok között igazi különlegességek is szerepelnek. Budapesten például a megújult Párisi Udvart és a MOME világszínvonalú campusát lehet bejárni, de részt vehetünk a Gellérthegyi futballmesék című sétán is szakértő sportújságíró vezetésével. Debrecenben az egykori cívisek nyomában barangolhatunk a belvárosban, Keszthelyen a Festeticsek páratlan könyvgyűjteményének felfedezése várja az érdeklődőket, Veszprémben pedig egy különc borbély kalandjait ismerhetik meg a sétálók.

Az egyik keszthelyi program: Biblioterápia a Festeticsekkel

Fotó: Hosszúlépés. Járunk?

A Magyar Sétaszövetség közleménye szerint az elmúlt években több tízezren vettek részt tematikus városnéző sétákon országszerte. A hazai közönségnek szervezett programokon a városi térben mutatnak be egy-egy témát olyan mélységben, melyre a hagyományos, turistáknak szervezett sétákon nincs lehetőség. A városi séták a turizmus, a kultúra és az urbanisztika határterületén mozogva teremtenek lehetőséget saját otthonunk és hazánk megismerésére.

A Séták Éjszakája programjaira a szervezők (Budastep, Hosszúlépés. Járunk?, ImagineBudapest) honlapjain lehet jelentkezni.

Kapcsolódó cikkek

Budapest a zsebedben!

2020. július 14.