Negyedével bővült a kínai turisták költése egy év alatt

Forrás: Magyar Turizmus Zrt.

 2015. július 18. 14:19

2015-ben a kínai utaztatásban érdekelt üzleti vállalkozók bevonására helyezi a fő hangsúlyt a Magyar Turizmus Zrt. szervezetén belül működő Kína – Kelet- és Közép-Európai Turisztikai Koordinációs Központ.

A központ által szervezett első képzésre 2015. július 16-án került sor, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, valamint a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. szakmai támogatásával. A Turisztikai Világszervezet legfrissebb, áprilisi jelentése szerint a kínai turisták nemzetközi turisztikai célú költése 28,2 százalékkal bővült 2014-ben az előző évhez képest és összesen 165 milliárd amerikai dollárt tett ki.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a szolgáltatókat fel kell készíteni a más kultúrkörből érkező kínai vendégek fogadására, elvárásaikra, valamint eltérő gasztronómiai igényeikre.

A félnapos szakmai program keretében a kínai kultúrában, szokásokban, gasztronómiában jártas szakértők előadásait hallgathatták meg az érdeklődő szállodai szakemberek. A képzési napon Bán Teodóra, a BFTK ügyvezető igazgatója, Glázer Tamás, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese és dr. Niklai Ákos, a MSZÉSZ elnöke köszöntötték a Budapesti Főpolgármesteri Hivatal tárgyalójában összegyűlt mintegy 30 szállodai szakembert.

 

A Turisztikai Koordinációs Központ eddigi másfél éves tevékenységének eredményeit Aranyossy Mihály, a Magyar Turizmus Zrt. Nemzetközi Együttműködések Irodájának vezetője foglalta össze. Vértes Róbert Kína-szakértő „Pillantás Kínára" című előadásában az eltérő látásmód történelmi, szociológiai és gazdasági hátterét világította meg. Dedák Angéla, a BFTK hálózatvezetője felvázolta a Fesztiválközpont Kínához kapcsolódó elképzeléseit, megemlítve a Budapest Guide kínai verziójának augusztusra tervezett megjelenését, míg Kovács István, a Kempinski Hotel Corvinus Hotel menedzsere előadásában azt hangsúlyozta, mennyire fontos az eltérő ízlésű és tapasztalatú vendégekhez való gyors és rugalmas alkalmazkodás a hotelszakma részéről. A GPS City Guide Kft. képviseletében Paraczky Zsolt üzletfejlesztési és értékesítési menedzser mutatta be a Pocket Guide mobil applikációs rendszert. Ennek a Visegrádi Együttműködés fővárosait bemutató változata a Magyar Turizmus Zrt. közreműködésével készült, és 2015 júliusától kínai nyelven is letölthető. Szaffner Dóra, a Budapest UNDERGUIDE személyre szabott utazási részlegének vezetője örök élményt kínáló, izgalmas és titkokkal teli városnéző túrákat ajánlott előadásában.

A Turisztikai Koordinációs Központ az ősztől folytatja tudásmegosztó sorozatát, amelyben a turisztikai szolgáltatók más szegmensei számára is szerveznek majd képzéseket.

A Kína-KKE Turisztikai Koordinációs Központ elsődleges célja, hogy az együttműködésben részt vevő 16 közép-kelet-európai országot egy turisztikai célterületként népszerűsítsék a világ legjelentősebb turisztikai piacán, a Kínai Népköztársaságban. Az együttműködés három szinten – államigazgatás, nemzeti turisztikai szervezetek és kínai utaztatásban érdekelt üzleti vállalkozások – valósul meg.