Négyszázharmincezer látogatót fogadott a Nyíregyházi Állatpark

Forrás: MTI

 2021. december 27. 10:25

A koronavírus-járvány ellenére 430 ezer látogatót fogadott 2021-ben a Nyíregyházi Állatpark, ahol az idén több különleges állat is született.

Gajdos László, az állatpark igazgatója évértékelő interjújában elmondta, nehezen indult a szezon, május 10-ig zárva volt a park, és a parkhoz tartozó szállodák sem fogadtak vendéget, de májustól fokozatosan megindult az érdeklődés. Július és augusztus rekordszámú vendéget hozott: soha ennyien nem látogattak el a nyári időszakban a Nyíregyházi Állatparkba, év végére pedig 430 ezer vendégnek örülhettek a park munkatársai.

A 2021-es esztendő a Nyíregyházi Állatpark életében emlékezetes lesz, mivel több olyan kis állat született, amelyre a park huszonöt éves fennállása alatt még nem volt példa - számolt be az igazgató.

Évtizedek óta várták például a gondozók az Afrikában honos ezüstös szarvascsőrű madarak nászát, a nyáron - a hím madár által gondosan befalazott odúban - két fióka kelt ki. Sikeres volt a skarlát íbiszek násza is, mint ahogy a világ legnagyobb galambja, a Viktória koronásgalambpár is felnevelt egy fiókát.

A beruházásokról Gajdos László elmondta, a park tavasszal az India-házzal indította a szezont, ahol az indiai páncélos rinocérosz tenyészegyedeket mutatták be és kialakították az Indiai-óceán partvidékének jellegzetes mangrove mocsarait.

Tavasszal avatták fel a vadonatúj India-házat a Nyíregyházi Állatparkban

Fotó: MTI / Balázs Attila

Az új látványosságban kapott helyet a feketefoltos szirticápa kolónia, a különleges teknősgyűjtemény és a rendkívül ritka himalájai papagáj pár.

Nyáron megnyílt a Madagaszkár-ösvény, ahol az afrikai sziget érdekes állatvilágából mutattak be néhány emblematikus fajt, például a vörös varit (Varecia rubra) és a vázapapagájt.

Számos egzotikus állat indult útnak Nyíregyházáról Európa állatkertjeibe: zsiráfot adtak Csehországnak, orrszarvút Veszprémnek, elefántot Győrnek, de a Sóstó Zoo-ba is számos új állat érkezett, némely közülük igen ritka, mint a varacskos és ecsetfülű disznó, fehér farkas és Liszt-majmocska. Igazi karácsonyi ajándék volt a kanári-szigeteki Loro Parkból kapott két növendék zebracápa.

Az igazgató elmondta, ebben az évben elindulhatott a Jégkorszak interaktív állatbemutató építése, ami több mint két hektáron szemlélteti majd a sarkvidéki élővilágot. Az első élőhelyeket jövő ősszel kell átadni az állatok számára.

A szakmai sikerek sem kerülték el a parkot: Gajdos László lett a Magyar Állatkertek Szövetségének elnöke, Papp Endre igazgatóhelyettest választották az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége alelnökének és három európai fajmegmentési program irányítását kapták meg a nyíregyházi szakemberek.

A vendégelégedettségek alapján több platformon kiváló pontszámot ért el az állatpark és tematikus állatkerti szállodája, a Hotel Pangea is, a szálláshely tavasztól őszig telt házzal működött.