Kevésbé fogy a luxus Európában

Forrás: Investor.hu

 2016. augusztus 21. 10:38

Egyre több turista hanyagolja a luxuscikkek vásárlását, ha valamelyik európai nagyvárosban pihen. Az idei nyár csúnya számai mögött azonban számos tényező húzódik meg a kínai turisták szokásainak változásától a brexit negatív hatásáig.

A turisták idén júliusban 14 százalékkal költöttek kevesebbet luxuscikkekre, mint tavaly júliusban – derül ki a Global Blue által a UBS-nek összegyűjtött adatokból. Ez a szám pedig amellett, hogy az egész turisztikai ágazatra nézve is fontos, igen súlyos a globális luxusszektor számára, amely bevételeinek mintegy harmadát a turizmus adja – adta hírül a CNBC.

Mindent összevetve alapvetően négy olyan tényező határozható meg, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a turisták kevesebbet költsenek ezen a nyáron.

 

Veszélyes világ

Egyrészt a franciaországi terrorcselekmények igencsak visszavetették az országba érkező turisták számát, különösen, hogy Franciaországot korábban elég biztonságos célállomásként tartották számon. Ez pedig jelentős csapást mért az olyan cégekre, mint a Louis Vuitton vagy a Chanel, melyek erősen támaszkodnak a turisták pénztárcájára.

Franciaországban idén júliusban, éves alapon, 24 százalékkal csökkentek a turisták költései, ami az elemzők szerint elsősorban a terrortámadások turisztikai következményeinek tudható be.


Fotó: turizmus.com

 

Dráguló Európa

Ahogy az Európai Központi Bank évek óta tartó élénkítése mellett az euró kitartóan erősödik, a kontinens neves cégeinek egyre nehezebb fenntartaniuk a kedvező eladási adatokat. A devizahatás ugyanis erősen rányomhatja a bélyegét az értékesítésekre, melyekre éppen a brexitszavazás utáni Nagy-Britannia a példa, noha az érem másik oldaláról.

 

Visszafogott kínaiak

A luxuscikkeket vásárló kínai turisták kiemelt fontossággal bírnak a globális luxusszektor számára. Ők viszont most sokkal kevesebbet költenek. Az egyik tényező e mögött a jüan mintegy 8 százalékos leértékelődése idén az euróval szemben.

 

A devizahatás is nagyban befolyásolja a turistákat

Ha pedig ezt kiegészítjük az egyre szigorodó kínai importkorlátozásokkal, egyre kevésbé meglepő, hogy a kínaiak inkább a tárcájukban tartják a pénzüket. A szigorítások mögött egyébként az áll, hogy a nyugati luxuscikkeket gyakran használják kínai tisztviselők megvesztegetésére.

 

A brexit-hatás

Az egyetlen terület, ahol a turisták többet költenek, az Nagy-Britannia. Itt ugyanis a fontban számolt vásárlások 6 százalékkal bővültek júliusban, amit igencsak támogatott a font gyengülése az EU-tagságról szóló népszavazást követően.

Az olyan brit luxusmárkák, mint a Burberry vagy a Mulberry, emellett azzal is jól járnak, hogy a szigetország ma a legolcsóbb hely az adóvisszatérítések után – állítja a UBS.