Nem látogatható a Jáki templom 2022 tavaszáig felújítás miatt

Forrás: turizmus.com

 2020. július 31. 09:33

Restaurálási és építészeti helyreállítási munkálatok miatt augusztus 3-ától 2022. március 31-éig nem látogatható a Jáki Szent György-templom – közölte a Szombathelyi Egyházmegye sajtószolgálata.

A román kori jáki apátsági templom restaurálásra, átfogó építészeti felújítása kétmilliárd forintos kormányzati támogatással indult meg. Egy olyan látogatóközpontot is létrehoznak, amely a Ják-nemzettséget, a település történelmét és az egykori apátsági kolostor életét mutatja be.

A támogatásoknak köszönhetően folytatódhattak Jákon a 2000-es években megszakadt régészeti feltárások, amelyek nem csupán a templom és az egykori kolostor környezetére terjedtek ki, hanem a templombelsőre is. Az ásatások eredményeként az épületegyüttes eddig kevéssé ismert korszakairól, például a török hódoltság idejéről és az akkori szerzetesi életről is derültek ki adatok.

A Jáki templom másolata a budapesti Vajdahunyadvárban

Fotó: 123rf.com

Az egyházmegye által kiadott korábbi tájékoztatóban azt írták, befejeződtek azok a tervezési munkák, amelyek a templom és a kápolna építészeti felújításához, illetve az úgynevezett apáti házhoz csatolandó új kiállítótér létrehozásához szükségesek. Ez az új kiállítótér fogadja majd be a templom nyugati kapujának és szentélyének eredeti szobrait, az épületen ugyanis nem lehetséges tovább megőrizni a romlásnak indult faragványokat, ezeket évek óta másolatokkal helyettesítik.

Az év elején megkezdődött a Szent György templom déli, majd  északi mellékhajójának restaurátori feltárása, ezt követi a falfelületek és tagozatok tisztítása, majd a sérülések szükséges mértékű javítása, a festett felületek konzerválása, restaurálása. Felújítják az épületegyütteshez tartozó Szent Jakab-kápolna tetőszerkezetét, oltárát és faliképeit is.