Nyári hétvégék Mórahalmon

Forrás: turizmus.com

 2018. április 19. 15:28

A Mórahalmi Nyár ismét változatos kulturális programokkal várja a kikapcsolódni vágyókat.

A dél-alföldi kisvárost leginkább a Szent Erzsébet Gyógyfürdőről ismerik hazánkban és a szomszédos országokban, de ennél jóval több, változatosabb programot kínál a térség. A Patkó Lovas és Szabadtéri Színház 2018-ban is várja a nyári szórakozásra és kulturális kikapcsolódásra vágyókat. A programok között vannak koncertek, musicalek, hagyományos és lovas színházi előadások. Érdemes tudni azt is, hogy a  színházjegy mellé fürdőbelépő jár ajándékba, így a Mórahalomra látogatók testi és lelki feltöltődése biztosított. A színház mellett található a Mini Hungary Park, amely az előadások napján tovább tart nyitva.

A színházjegy mellé fürdőbelépő jár

Fotó: turizmus.com

Íme egy kis ízelítő a kínálatból: az évad a P. Mobil koncertjével indul május 12-én, amelyet júniusban a Jimmy musical és Zorán koncertje követ. A Család ellen nincs orvosság és a Függöny fel! című könnyed komédiák a kecskeméti társulat előadásában szórakoztatják majd a közönséget a lovardában kialakított különleges színházi környezetben. Láthat a közönség táncokat a Homokhátságtól a Hargitáig. Az est az üllési Fonó Néptáncegyüttes „Puszta Csárda” című táncszínházával indul, mely az 1860-as évekbeli betyárvilágba repíti a nézőket. Az Európa-hírű Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes „Hegyen innen-hegyen túl” műsorában a gyimesi és csíki táncok elevenednek meg. A különleges előadások sora a Somnakaj gipsy musicallel folytatódik. A lóháton bemutatott előadások sorát A fekete álarcos lovas nyitja a Nemzeti Lovas Színház előadásában. A Trója című rockopera a klasszikus homéroszi történetet dolgozza fel. A Rózsa Sándor, az alföldi betyár legendája a 19. század betyárvilágába kalauzolja el a nézőket. A Kincsem a legendás csodakancáról szól, az 1800-as évek vége fele játszódik. Augusztus 20-án a Honfoglalás című rockopera következik.

(x)