Nyíregyháza Kolozsváron

 2014. június 07. 09:26

Nyíregyháza és a Magyar Turizmus Zrt. román utazási irodák és médiaképviselők részre prezentációval egybekötött workshopot szervezett Kolozsváron, június 5-én.

A Hotel City Plaza különtermében Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja és Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere köszöntötte a résztvevőket.

 

Ezt követően Katona Ilona, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi régiójának igazgatója az Észak-Alföldi régió turisztikai lehetőségeit ismertette, majd Nyíregyháza turisztikai attrakcióiról Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője tartott színes előadást. Dr. Podlovics Roland, a Sóstógyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója a gyógyhely fürdőit, a jelenlegi fejlesztéseket, valamint a romániai turisták számára vonzó kínálatot mutatta be. A rendezvényt Soós Júlia külképviseleti vezető moderálta. A rendezvényt a megye pálinkáinak prezentációjával, kóstolójával egybekötött fogadás követett. A workshop folytatásaként a romániai résztvevők június közepén egy tanulmányút keretében személyesen is megtapasztalhatják a Nyíregyháza nyújtotta turisztikai lehetőségeket és megismerhetik a város turisztikai szolgáltatásait. A programot óriási turisztikai és médiaérdeklődés övezte, az első cikkek a mellékelt linkeken megtekinthetőek.

http://szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/104742;jsessionid=A5C50CF6B2D22B27D3AE9DE78204B02A

http://www.newscluj.ro/foto-video-cele-mai-accesibile-vacante-din-europa-le-gasiti-la-nyiregyhaza-gazdele-va-garanteaza-rasfat-si-distractie-cat-cuprinde/

http://looktv.ro/look/articole/tot-mai-multi-turisti-romani-dau-fuga-peste-granita-la-vecini-care-sunt-atractiile-si

http://www.romanialibera.ro/stil-de-viata/timp-liber/de-ce-fac-romanii-turism-in-ungaria-338121

2014 első negyedévében  a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken a romániai vendégek 81.110 vendégéjszakát töltöttek el, ami 3,2 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. A romániai vendégek továbbra is a szállodákat részesítik előnyben, ezekben regisztrálták a vendégéjszakák 88,2% át, azaz 71.542 vendégéjszakát, ami 8,5 százalékos növekedés 2013 első negyedévéhez képest.