Nyitott ház lesz egy napra a Pesti Vigadó

Forrás: MTI

 2017. szeptember 03. 10:34

Az épület és a kiállítások ingyenes látogatása mellett kézműves foglalkozások, élőzenés műsor és táncoktatás, valamint koncert is várja a Pesti Vigadóban az érdeklődőket szeptember 16-án a 6. Nyitott Ház programon.

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) székházaként működő Pesti Vigadóban évente kétszer, tavasszal és ősszel rendezik meg a Nyitott Ház rendezvényt, amelynek során a kultúra különböző részeiről valósulnak meg minőségi programok, így minden korosztály megtalálja a számára érdekes rendezvényt – közölte a Pesti Vigadó Nonprofit Kft.

Az egész napos rendezvényen ingyenes tekinthetik meg az érdeklődők A művészet rétegződései – Le latitudini dell'arte című kiállítás mellett a Pesti Vigadó történetét bemutató tárlatot, a Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió kortárs kerámiaművészeti gyűjteményéből álló válogatást, valamint Szűcs László kőszobrász-restaurátor kiállítását.

A gyerekek is élvezték a tavaszi Nyitott Ház programjait

Fotó: vigado.hu

A kézműves foglalkozásokon Zöld Anikó festőművész és a Pesti Vigadó munkatársai segítségével ismerkedhetnek meg a gyerekek a különféle képzőművészeti technikákkal, míg a Bartók Táncegyüttes élő zenés műsorral és táncoktatással készül. A kisiskolásoknak adja elő a Maszk Bábszínház Arany János Pázmán lovag című víg balladáját és Bajusz című vidám elbeszélésének feldolgozását. A produkcióban marionett bábokkal és régi zenével idézik meg Hunyadi Mátyás korának hangulatát, visegrádi udvarát, és Mátyás alakját. Este a Snétberger Zenei Tehetség Központ diákjai adnak koncertet.

A Nyitott Ház programjain való részvétel ingyenes, de egyes rendezvények előzetes regisztrációhoz kötöttek, amelyre szeptember 1-jétől van lehetőség – olvasható a Pesti Vigadó honlapján.

Kapcsolódó cikkek