Nyolc társulat kilenc produkciója a debreceni szabadtéri játékokon

Forrás: MTI/turizmus.com

 2022. június 09. 12:20

Hét vendégtársulat egy-egy produkcióját és a helyi Csokonai Színház két előadását láthatja a közönség idén Debrecenben, a Nagyerdei Szabadtéri Játékokon – jelentették be a szervezők a helyszínen tartott sajtótájékoztatójukon.

Papp László, Debrecen polgármestere a természet és a kultúra találkozóhelyének nevezte a nagyerdei színpadot, ahol az idén június 8-tól augusztus 23-ig várják a közönséget a szabadtéri játékok, valamint a Debreceni Ünnepi Játékok előadásaira.

A nyári játékok programjai jó alkalmat kínálnak arra, hogy felkészülhessen a közönség az újabb, őszi színházi élményre, amikor is megnyílik a város új színháza, a Csokonai Fórum – tette hozzá a polgármester.

Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója mérföldkőnek nevezte intézményük történetében az idei nagyerdei játékokat, miután a szabadtéri színpadot ettől az évtől színházuk üzemelteti.

Idén nyáron 11 estén lesz színházi előadás a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadon

Fotó: visitdebrecen.hu

A programban szereplő produkciók közül kiemelte a Duna Művészegyüttes Makovecz Imre emlékére készített, Héttorony című táncelőadását és az Orlay Produkció Budapest, te! című előadását, valamint a játékok nyitányaként szerda este színre kerülő Nikola Tesla – Végtelen energia című musicalt, a TBG produkcióját. Utóbbiról Vona Tibor kreatív ötletgazda elmondta, hogy a kétórás musical látványos show-elemekkel, nem klasszikus színpadi díszletekben, hanem 75 négyzetméteres ledfal segítségével, 28 színes jelenetváltással mutatja be a l9. századi zseniális feltaláló, Nikola Tesla életútját.

A Nagyerdei Szabadtéri Játékokra a Játékszín a Teljesen idegenek című "keserédes komédiát", a Pannon Várszínház a Hotel Menthol című musicalt, a József Attila Színház a Furcsa pár női változatát hozza el Debrecenbe. A Csokonai Színház két Molnár-klasszikust, a Játék a kastélybant és A Pál utcai fiúkat mutatja be. Az összesen tizenegy előadásból álló sorozatot augusztus 23-án a Zenthe Ferenc Színház zenés vígjátéka, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül zárja.

Az előadásokról további információ itt érhető el.