Nyugat Itthon a Margitszigeten

 2013. augusztus 30. 13:55

Rappelt haikutól a felolvasószínházon át a slam poetry-ig – bőséges volt a merítés augusztus 29-én a Magyar Turizmus Zrt. és az Újnyugat Irodalmi Kör Nyugat Itthon produkciójában.

A margitszigeti Wonderland-ben tartott est már a nyolcadik volt az utazásra ösztönző kortárs irodalmi előadások sorában.

A Nyugat Itthon kampány szervezőinek hitvallása szerint az ország legjobb promóciója az, ha elsőként azok fedezik fel hazánk rejtett kincseit, akik itt élnek.

 

Az igényes utazóközönséget irodalmi alkotásokon keresztül ösztönzik arra, hogy ismerjék meg a rengeteg csodát, amelyet Magyarország rejt. Ahogyan azt a közönség már megszokhatta, ezúttal is a hagyományostól eltérő, műfajokat vegyítő est várta az irodalomszeretőket augusztus 29-én. A fesztiválhangulatra rímelve Margitsziget extravagáns romkocsmájában, a Wonderland-ben tartották a Nyugat Itthon Irodalom utcazajban című rendezvényét, amelynek fókuszában Budapest, a fesztiválváros állt. A kortárs írók, költők néhány olyan művet is készítettek erre a jeles napra, amelyek a hazai fesztiválkultúrát mutatták be egészen egyedi módon. Budapestről, annak rejtett zugairól, értékeiről is születtek új Nyugat Itthon művek. Mindezt Fullajtár Andrea színésznő mutatta be felolvasószínházában. Dóka Péter és Dóka Attila a húrok közé csapva adtak elő megzenésített verseket, míg a popkultúra képviselőjeként a rapper Tribe, polgári nevén Tépő Donát haikukat adott elő, Kupa Julcsi, a slam poetry fenomén pedig saját rímeit ragozta. A zenehangsúlyosabb, de szövegcentrikus fellépőt az est végére tartogatták a Holdudvar underground kistestvérében. A Maszkura és a Tücsökraj soulos, dallamos, elvarázsolt művészlokálos bájjal átitatott koncertje nemcsak az augusztusi Nyugat Itthon rendezvénynek volt méltó lezárása, hanem az idei nyár fesztiválszezonjának is.

A rendezvénysorozat alapkoncepciója szerint hazánk tájait nemcsak képeken és videókon örökíthetjük meg, hanem irodalmi művekben, útleírásokban vagy akár bordalokban is. A Magyar Turizmus Zrt. és az Újnyugat Irodalmi Kör közös estjein az ország kulturális értékeit mutatják be a művészek szemével, kiemelve az egyes turisztikai desztinációkat és kulturális fontosságú helyszíneket. Az év kezdete óta szervezik egy tető alá a hazai jellegzetes tájakat, értékeket és a magyar kultúrát: az irodalmat, a zenét, a gasztronómiát vagy a táncot. A Nyugat Itthon az itthon.hu weboldal önálló rovata is, ahol a Magyarországról, belföldi utazási élményekről szóló verseket, prózákat olvashatják is az irodalomszerető látogatók. (Link: http://kultura.itthon.hu/nyugatitthon.)

 

A műveknek természetesen központi szerep jut minden Nyugat Itthon eseményen: hol megzenésítve, hol átértelmezve, hol egyszerűen csak felolvasva kelnek életre a színpadon. Egy részük e rendezvények alkalmával hangzik el először közönség előtt. A műsor irodalmi szerkesztője Szabó Zoltán Attila.

A versek, prózák, úti leírások szerzői és előadói között Erkel-, Jászai-, József Attila- vagy éppen Kossuth díjas alkotókat tisztelhetünk. Rendszeres szerzők a Nyugat Itthon életében Zalán Tibor, Petőcz András, Vörös István, akik szereplőként is részt vettek egy-egy Nyugat Itthon rendezvényen. Csikós Attila pedig az augusztus 29-i rendezvény egyik házigazdájaként is szerepelt. Számos „Nyugat Itthonos" művet köszönhetünk továbbá Hegyi Botos Attilának, Bak Ritának és Draskóczi Ágnesnek. Az elmúlt 8 rendezvényen a Nyugat Itthon szereplője, előadója volt Kálloy Molnár Péter, Hrutka Róbert, Lukács Sándor, Dr. Czeizel Endre, Dr. Csernus Imre, az Omega együttesből jól ismert Benkő László, Cserna Antal, Détár Enikő, Nemcsák Károly és Schnell Ádám, de lehetne folytatni a sort akár Szamos Gabriellával, vagy a Magyar Állami Népi Együttessel is.