Okleveles kéktúrázók

Forrás: turizmus.com

 2019. szeptember 10. 12:51

Az Országos Kéktúra teljesítését igazoló jelvényt és oklevelet idén 29 túrázó vehette át, akik összesen közel 34 ezer kilométert gyalogoltak Magyarországon.

Az elismerő oklevelet és a teljesítésért járó ikonikus Kéktúra-jelvényt a II. Természetjáró Fesztiválon, szeptember 7-én ünnepélyes keretek között adták át a díjazottaknak, akik közül a legfiatalabb teljesítő 11, a legidősebb 58 éves.

Voltak, akik családjukkal vagy az állandó túratárssal, mások egyedül rótták a turistaösvényeket. Páran egy menetben, apróbb megállókkal jutottak el Írott-kőtől Hollóházáig, míg többen éveken át, szakaszokban gyalogolva teljesítették az útvonalat.

A díjazottak közül a legfiatalabb Kéktúra-teljesítő 11, a legidősebb 58 éves

Fotó: Magyar Természetjáró Szövetség

Ketten jubiláltak, tizedik és tizenegyedik alkalommal járták be a legendás „kék” útvonalat, egy természetjáró pedig a teljes Kékkört, azaz az Országos Kéktúrát, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát és az Alföldi Kéket is teljesítette.

Az Országos Kéktúra 1167 km hosszú, 27 szakaszból áll 152 bélyegzőponttal.

A túramozgalom 1952 óta létezik, 1962 óta a Magyar Természetjáró Szövetség és jogelődjei koordinálják azt. Az utolsó, most átadott jelvény sorszáma a 6628-as. Örvendetes tény, hogy az utóbbi években látványosan nőtt az évente átadott jelvények száma, a korábbi évi átlag 110 teljesítő helyett napjainkban évente csaknem 200 fő viselheti büszkén a természetjárás egyik legismertebb és leginkább vágyott jelvényét – tájékoztatott a szövetség.