Októbertől ismét tart rendezvényeket a Hungexpo

Forrás: MTI

 2020. szeptember 21. 16:32

Szigorú biztonsági szabályok mellett októberben megrendezi a Construma, az Otthon Desing, az Automotive Hungary, és az Ipar Napjai kiállításokat a Hungexpo – jelentette be Ganczer Gábor vezérigazgató a létesítmény sajtótájékoztatóján.


Készülj Fel!

A Hungexpo vezetője a bejelentéshez kapcsolódva közölte, hogy az 55 milliárd forintos felújítási program a terveknek megfelelően halad. A B pavilon kívül-belül elkészült, 2 hét múlva átadják az A pavilont, majd október és november végén egy-egy új kiállítási épületet, 2021 augusztusában pedig elkészül a konferenciaközpont is.

Mint Ganczer Gábor fogalmazott, 2021-es rendezvényeiket óvatos derűlátással, de annak tudatában szervezik, hogy az utazási korlátozásoktól függ az események sikere. Hozzátette: a válság folytatódása 50-60 százalékos elbocsátási arányra kényszerítheti a rendezvényszervezőket, miközben Budapest kiemelkedően sok esemény helyszíne lesz jövőre.

A vezérigazgató szerint egy-egy szakkiállítás befektetés a jövőbe, hiszen ilyen események is kellenek a gazdaság újraindításához. A Hungexponak ezért – mint mondta – be kell bizonyítania, hogy biztonságos vásárokat tud tartani, alkalmazkodva a nehezebb körülményekhez is.

Ilyen lesz a Hungexpo új központi fogadóépülete (látványterv)

Fotó: Hungexpo

Szilvási Krisztina kereskedelmi igazgató arról beszélt, hogy a rendezvényekre szigorú biztonsági szabályokat dolgoztak ki, biztosítják a távolságtartás lehetőségét, szabályozzák a tömegek mozgását. A fertőtlenítő kapuk és a többi új eszköz százmillió forintnál is nagyobb összegbe került.

A kereskedelmi igazgató úgy véli, hogy a kiállításokon a részvétel semmivel nem veszélyesebb, mint más eseményeken, vagy a közösségi közlekedésben. Hozzátette, hogy rendeznek virtuális kiállításokat, közvetítéseket is, hiszen ma már valós eseményeket is lehet követni az interneten. A visszajelzések alapján ugyanakkor azt látja, hogy a résztvevők igénylik a hagyományos rendezvényeket.

A 39. Construma és a 9. Otthon Desing kiállítást október 7. és 11. között, a 8. Automotive Hungary és az Ipar Napjai kiállítást október 19. és 22. között rendezi meg a Hungexpo.