Októbertől vészhelyzet lép érvénybe Szlovákiában

Forrás: MTI

 2020. szeptember 30. 15:31

Szlovákiában október elsejétől 45 napos időtartamra vészhelyzetet léptet érvénybe a kormány, az intézkedésről szerdai ülésén döntött a kabinet a koronavírus-fertőzöttek számának emelkedése miatt.

Igor Matovic szlovák kormányfő az intézkedés jóváhagyása után, szerdán közösségi profilján azt írta: a vészhelyzet egyelőre másfél hónapig marad érvényben, és annak esetleges meghosszabbításáról az egészségügyi helyzet fényében döntenek majd.

Szlovákiában márciusban hirdetett rendkívüli helyzetet a kormány a koronavírus terjedésének veszélyére hivatkozva, ez jelenleg is hatályban van. A rendkívüli helyzet márciusi kihirdetése után néhány nappal egészségügyi vészhelyzetet is kihirdettek, ez utóbbi – legfeljebb 90 napra hatályosítható – azonban júniusban lejárt.

Október elsejétől 45 napos időtartamra vészhelyzet lép életbe Szlovákiában

Fotó: 123rf.com

A szlovák kormány központi válságstábjának hétfői döntése alapján októbertől több járványügyi intézkedést is szigorítanak. Ezek közé tartozik, hogy ötven főben korlátozzák az összes tömegrendezvény résztvevőinek maximális számát, illetve ismét korlátozzák a vendégek és a vásárlók számát az üzletekben és vendéglátóhelyeken.

Újra szigorodnak a szájmaszkok viselésére vonatkozó rendelkezések is, kül- és beltéren egyaránt kötelező lesz a viselésük, amennyiben nem tartható fenn a legalább kétméteres távolság az egyes emberek között.

A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ szerdán közzétett adatai szerint Szlovákiában kedden mintegy hét és fél ezer teszt elvégzése alapján 567 új fertőzöttet regisztráltak. Az országban mintegy három hete többé-kevésbé folyamatosan emelkedik az újonnan regisztrált fertőzötteknek az egyhetes adatok alapján számolt napi átlaga is, ami vasárnap 360 volt, vagyis duplája az egy héttel korábbi adatnak.