Online él tovább a Vörösmarty téri karácsonyi vásár

Forrás: turizmus.com

 2020. november 30. 11:04

Elindult a budapestikaracsony.hu weboldal, ahol online várják az érdeklődőket a Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár kiállítói.

A Budapest Brand Nonprofit Zrt. kampányának fő célja a kialakult járványhelyzet alatt a hazai tárgyalkotó kultúra támogatása, a kézművesek és a vásárlóközönség összekapcsolása. A kezdeményezésben összesen hat kategóriában, közel ötven alkotó vesz részt – közölték.

A Vörösmarty téri karácsonyi vásár évtizedek óta a fővárosi adventi időszak fénypontja, ahol évente közel nyolcszázezer látogató válogatott a hazai kézművesek termékeiből. Tavaly a Ryanair légitársaság Európa legjobb karácsonyi ünnepi forgatagai közé választotta. Idén azonban a járványhelyzet miatt a karácsonyi vásárokat nem tartják meg Budapesten, ezért a főváros turisztikai szervezete egy rendhagyó online platformmal segíti a Magyar Kézműves Szövetség mestereit, iparművészeit és kézműveseit az ünnepek előtt. Az alkotókról a budapestikaracsony.hu oldalon rövid leírás, fényképek és elérhetőség várja a látogatókat, hogy mindenki megtalálhassa a készítőt, és munkái között a számára megfelelő terméket, ajándékot.

„A hazai kézműves- és kreatívipar támogatása talán még soha nem volt ennyire fontos, mint most. Komolyan vesszük a koronavírus-járvány következtében kialakult problémákat, ezért a budapesti karácsonyi kampányunk során arra kérjük a lakosságot, hogy hazai kézműves alkotóktól, iparművészektől válasszanak ajándékot az idei ünnepekre, ezzel is támogatva őket. Kis ajándék is nagy segítség kézműveseknek" – emelte ki Faix Csaba, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

A kékfestő hagyományokat viszik tovább Panákné Kovács Mária és lányai

Fotó: Budapest Brand Nzrt.

A több mint két évtizede működő emblematikus adventi vásáron többnyire a Magyar Kézműves Szövetség tagjai kínáltak egyedi alkotásokat a szakmai zsűri válogatása alapján. „Vásárlóink szeretnek találkozni velünk, és hazavinni egy kis emléket az otthonukba. Idén rendhagyó módon, főleg az online térben várjuk vevőinket, hogy megismerjék a hazai kézműves mesterségeket. Folyamatosan ötletajánlóval jelentkezünk a Magyar Kézműves Szövetség Facebook-oldalán is, hogy megismerjék a „nagy mesterségeket", amely nem könnyen tanulható, apáról fiúra szállt örökség" – emelte ki Szabó Kata, a Magyar Kézműves Szövetség elnöke.

A budapesti karácsonyi kampány során a szövetség tagjaival egy kisfilm is készül, melyben kinyílnak a műhelyek és bemutatják a szakma érdekességeit. A videóban bemutatkozik többek között a több generációs 1878 óta működő Kovács Kékfestő családi manufaktúra, Panákné Kovács Mária és lányai Annamária, valamint Veronika. A szintén nagy múltú K. Nagy György fazekas mutatja be a tradicionális kerámia edények készítésének folyamatait, a bőrdíszműves szakma szépségéről pedig Pankotai Csaba mesél.

A budapesti karácsony honlapján találkozhatunk bábkészítővel, de a bőr-, fa-, fém-, papír-, üvegműves, keramikus, méhész, textil, tűzzománc-, szappankészítő és a virágkötő szakmák képviselőivel is.

A négy adventi héten Mautner Zsófia szakács, gasztroblogger, Bombera Krisztina újságíró, Szabó Kata, a Magyar Kézműves Szövetség elnöke és Faix Csaba, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója is népszerűsítik közösségi média felületeiken a jótékonysági kampányt és a kézművesek egyedi termékeit.

Kapcsolódó cikkek

Ünnepvárás Szentendrén

2020. november 27.