Online térben zajlik idén a nagykanizsai farsangi fánkfesztivál

Forrás: MTI

 2021. január 26. 14:13

A fánksütőversenyt azonban megtartják, és vásárolni is lehet majd.

Balogh László, Nagykanizsa polgármestere a rendezvény sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: nagyon fontos, hogy "rosszkedvünk telén" is legyenek olyan rendezvények, amelyek megmozgatják az embereket. Ezért – jótékony célokat szolgálva, de a járványügyi szabályokat maximálisan betartva – idén is megrendezik a sorrendben immár 13. farsangi fánkfesztivált február 12-én és 13-án.
Kámánné Szép Terézia fesztiváligazgató, a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház intézményvezetője kifejtette: eddig 15 csapat jelezte, hogy részt vesz a fánksütő versenyen, de péntekig még további jelentkezőkre számítanak. Nem lesz helyszíni sütés, a versenyzők mindegyike otthon készített ínyencségeket hoz majd és ad át a Kanizsa Plázában munkálkodó zsűritagoknak, a készítés körülményeiről pedig videofilmet készítenek.

Az óvodások farsangi felvonulása, a koncertek és egyéb kísérő programok, valamint a várost bemutató film mind a rendezvényre létrehozott farsangifankfesztival.hu oldalon lesz elérhető. A hagyományos véradás azonban nem marad el ezen a két napon sem.

Idén otthon sütött fánkokkal lehet benevezni a versenyre

Fotó: 123rf

A fesztiváligazgató hozzátette, hogy a szokatlan körülmények ellenére lesz lehetőség arra, hogy az érdeklődők fánkot vásároljanak. A városban három cukrászdában és egy étteremben, továbbá – kizárólag előrendeléssel – a helyi óvodákban is fánkhoz lehet majd jutni, a bevételt pedig két kisgyermek gyógyítására ajánlották fel.
Arról Némethné Kovács Edit, a Nagykanizsai Központi Óvoda vezetője számolt be, hogy erdélyi és vajdasági óvodások is csatlakoznak hozzájuk olyan kisfilmekkel, amelyek a farsangi hagyományok megőrzéséről szólnak.
Varga Tünde zsűritag, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum Thúry György Technikum tanára hozzátette, hogy középiskolások ugyancsak megmutatják majd a tudásukat, de az online tér lehetőséget ad olyan versenyzőknek is, akik nem a nagy nyilvánosság előtt, hanem éppen otthonukban készítik el szívesebben a farsangi ínyencséget.

A Trend FM Turizmus.com műsorában Elekes Zoltán zsűritag nyilatkozott a 2021-es rendkívüli fánkfesztiválról. A teljes interjú itt hallgatható meg: