Jelenkor és hagyományok az Ördögkatlanon

Forrás: MTI

 2019. június 25. 10:14

Az ötnapos összművészeti eseményen július végén félezernél is több program várja az érdeklődőket Baranya megye négy településén, Kisharsányban, Nagyharsányban, Beremenden és Villánykövesden.

A július 30. és augusztus 3. között 12. alkalommal megvalósuló Ördögkatlan Fesztivál idei díszvendége Reisz Gábor filmrendező, a Jelenkor Kiadó, valamint a Hagyományok Háza, de megemlékeznek a fesztivál indulásában fontos szerepet játszó Cseh Tamás halálának tizedik évfordulójáról is.

Göttinger Pál szervező elmondta: a fesztivál díszvendégeként a Jelenkor Kiadó a szerzőit felvonultató beszélgetésekkel, felolvasószínházzal várja az érdeklődőket.

Az irodalmi programok mellett workshopok, képzőművészeti, zeneművészeti és színházi események is helyet kaptak a programban.

Mint mondta, az összművészeti fesztiválnak a személyesség, a kötetlenség a fő vonzereje.

Pillanatkép a tavalyi fesztiválról

Fotó: www.facebook.com/ordogkatlanfesztival

Elmondta: a Hagyományok Házának saját helyszíne lesz, ahol a táncház és a mesemondás mellett közös énektanulás, kiállítások, hangszeres szólisták és együttesek is várják az érdeklődőket.

A Hagyományok Háza programjai jelentős részének a Villánykövesd főterén, a Teleki Ligetben álló színpad ad otthont. Itt lép fel többek között Szalóki Ági, Berecz András, Dés László, Halász Judit és a Budapest Klezmer Band.

Hamvas Béla Karnevál című művéből a k2 Színház készít előadást, fellép a Sztalker Csoport, Kodály Zoltán Háry János című daljátéka pedig a Szolnoki Szimfonikusok Zenekar és a Nemzeti Énekkar fellépésével, Dinyés Dániel vezényletével szabadtéren hallható.

Kovács Gerzson Péter koreográfus Pina Bausch Szegfűk című darabjának egyik jelenetét, az Évszakok vándorlását dolgozza fel a közönség közreműködésével.

A Jelenkor Kiadó fő feladatának a kortárs magyar irodalom sokszínűségének bemutatását tartja. A fesztiválra verseket visz Babiczky Tibor, Keresztesi József, Simon Márton és Szabó Imola Julianna; Boldizsár Ildikó meseterápiát tart; Tompa Andrea Omerta című regényéből pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészei mutatnak be felolvasószínházi előadást.

Az idei Ördögkatlan is igazi összművészeti fesztiválnak ígérkezik

Fotó: www.facebook.com/ordogkatlanfesztival

Reisz Gábor filmrendező a fesztiválon fellép a VAN filmzenekarral, beszélgetésen vesz részt és három filmjét (Nekem Budapest, VAN valami, Rossz versek) is bemutatják.