Ötezer vendég mulatott a bécsi Operabálon

Forrás: MTI

 2015. február 13. 13:25

Számos politikus, művész, több mint 5100 vendég mulatott a csütörtök este megtartott bécsi Operabálon, az év társasági eseményén.

Az Operabál nemzetközi sztárvendége Carlos Álvarez volt. A spanyol bariton Mozart Don Giovanni című operájából adott elő részleteket. Az Operaház művészei közül az orosz szopránénekesnő, Aida Garifullina, és az ukrán származású Olga Bezsmertna énekelt. A fellépő táncművészek Johann Strauss Császárkeringőjét, Kálmán Imre Csárdáskirálynőjét, Eduard Strauss polkáját, valamint a Kék Duna keringőt adták elő.

Az eseményen vezető politikusok is részt vettek. Heinz Fischer osztrák államfő egyedül érkezett, mivel felesége nemrég vakbélműtéten esett át. Doris Bures, a képviselőház elnöke, Reinhold Mitterlehner alkancellár és számos miniszter is tiszteletét tette a rendezvényen. Mitterlehner elárulta, hogy az este folyamán többször szóba került az aktuálpolitika is, vagyis az ukrán konfliktus és a görögországi helyzet. Werner Faymann kancellár nem vett részt az eseményen, mert a brüsszeli uniós csúcson tárgyalt.
A bálozók között szerepelt Eva Wagner-Pasquier, a Bayreuthi Ünnepi Játékok vezetője, valamint Thierry Fouquet, a Bordeaux-i Operaház igazgatója. Meglepetésvendégként érkezett Naomi Campbell amerikai modell, akit Kathrin Glock, a legendás pisztolygyártó, Gaston Glock felesége kísért az est folyamán.

Richard Lugner milliomos osztrák építési vállalkozó Elisabetta Canalis olasz modellt és színésznőt hívta meg társaságába. A modell interjúkat adott és táncolt is vendéglátójával, ám közben a fotósok örömére véletlenül félrecsúszott Vivienne Westwood által tervezett ruhájának felsőrésze.

Péntek reggel már ötszázan dolgoztak azon, hogy visszaálljon a rend az Operaházban. Délután a takarítást megszakítják egy gyerekelőadás miatt, azonban szombaton már a megszokott műsorrend szerint tartják meg az előadásokat.