Ötödével nőtt a Szallas.hu által közvetített forgalom belföldön

Forrás: turizmus.com

 2018. július 10. 11:13

A közvetített forgalom belföldön 20 százalékkal, míg külföldön 35 százalékkal gyarapodott a Szallas.hu-nál 2018 második negyedévében.

„A bővülés nem csak forintban értendő: összesen 15,9 százalékkal több foglalást regisztráltunk április-június viszonylatban tavalyhoz képest” – mondta Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere. A második negyedév legtelítettebb napja április 28-a, szombat volt, ami a május elsejei négynapos hosszú hétvégére esett. Továbbra is az egyéjszakás kikapcsolódások bizonyultak a legnépszerűbbnek, a foglalások 43 százalékát tették ki. Az üdülések harmada kétéjszakás, minden tizedik pedig hároméjszakás volt. Még mindig az apartman (24%), a vendégház (20%) és a panzió (18,7%) a legkeresettebb szállástípusok, a foglalások közel kétharmada szólt ezekbe.

A Szallas.hu adatai alapján a 4-5 csillagos hotel kategóriában 82 ezer forintot fizettek a vendégek egy-egy szálláshelyért. Ennél jóval olcsóbban megúszta, aki apartmanban, vendégházban vagy panzióban hajtotta álomra a fejét, ők 31 ezer forint alatti összeget fizettek.

Eger volt az egyik legnépszerűbb úticél

Fotó: pixabay.com

„Az átlagos foglalási érték az összesített adatok szerint egyébként 36 400 forint volt a vizsgált időszakban” – tette hozzá a szakember. Ötből négy foglalás 50 000 forint alatti volt, minden ötödik pedig 50 és 100 ezer forint közötti értéket képviselt. Csupán a foglalások alig 4 százalékáért fizettek 100 és 150 ezer forint között, és elenyésző volt az ennél is drágább üdülések aránya. Nagyjából minden ötödik foglalást SZÉP-kártyával rendeztek, szállásonként átlagosan 58 ezer forint értékben.

A három legnépszerűbb úti cél a második negyedévben a főváros, Siófok és Eger voltak, de Hajdúszoboszló, Balatonfüred, Szeged is a legkedveltebbek közé tartoztak. A top 10-es listára még Pécs, Gyula, Debrecen és Miskolctapolca fértek fel. „A belföldi turizmus élénkítésére a foglalásokhoz a környező látványosságokat is kiajánljuk kedvcsináló leírás és kedvezménykupon formájában. Ezek kapcsán elmondható, hogy az április-júniusi szezonban az egri vár, a Miskolctapolca Barlangfürdő és a Hévízi Tófürdő voltak a befutók” – nyilatkozta a marketinges szakember. A megyék közül Pest, Somogy és Veszprém voltak a legvonzóbbak, a foglalások mintegy harmada valamelyikbe szólt. A külföldre indulók körében Zakopane, Krakkó és Boroszló voltak a kedvencek.