Ötvenhárom nyitott porta az Őrségben

 2014. augusztus 07. 18:35

Huszonegy őrségi településen több mint félszáz porta nyitja meg kapuit a látogatók előtt augusztus 9. és 20. között a Hétrétország – a szerek és porták köztiválja című program keretében.

A programok tizenegy napon át reggeltől estig tartanak, az előre jelzett időpontokban huszonegy őrségi településen ötvenhárom nyitott portára látogathatnak el az érdeklődők.

 

A vidéki udvarházakban a városi emberek számos újdonsággal találkozhatnak: beléphetnek például a magánházakba, a kézművesek műhelyeibe, az Őrségben élő képzőművészek műtermeibe, és megismerkedhetnek az állattartók, gazdálkodók munkájával is.

A kézműveseknél a régi mesterségeket, például az agyagmegmunkálást vagy akár a kóckötést is ki lehet próbálni. Népszerűek az állatsimogatók, egy másik portán kaktuszgyűjtő mutatja be ritkaságnak számító növényeit, és lesznek, akik a falu történetéről, hagyományairól mesélnek majd.

 

A programsorozat könnyű- és komolyzenei koncertekkel, színházi előadásokkal, mozifilmek vetítésével egészül ki. Jubileumukat ünneplő együttesek, társulatok is fellépnek. A Versszínház például tíz esztendővel ezelőtt alakult meg a köztivál központjának számító Őriszentpéteren. A társulat augusztus 19-én Petőfi Sándor-előadást mutat be, majd az est Ferenczi György és a Rackák vendége, Fekete-Kovács Kornél és Petruska András fellépésével folytatódik.

A rendezvénysorozat nyitányaként augusztus 10-én a Neil Young amerikai rockklasszikus dalait éneklő, tízéves Neil Young Sétány lép fel Őriszentpéteren. Rátóti Zoltán, Huzella Péter, Tóth István és Jeney Szilveszter előadásában Sülyi Péter dalfordításait hallhatja a közönség. A programsorozat utolsó fellépője a harminc esztendővel ezelőtt megalakult Makám zenekar lesz.