Pálinka és serpenyő Boldogkőváralján

Forrás: turizmus.com

 2016. június 24. 13:41

Július 2-án és 3-án, az V. Gönci Barack Vígasságon ünnepelhetjük a sárgabarack királyát, a Gönci barackot és mindent, ami abból készül, a pálinkától a chutneyn át a lekvárig és a szörpig.

Boldogkőváralján július első hétvégéjén sistergő grillek, izzó serpenyők, sürgő-forgó szakácsok, eredetvédett pálinka, vidám arcok és remek hangulat várnak mindenkit. A Vigasságra a legjobb vendéglátóhelyek is kitelepülnek, hogy megismertessenek mindenkit saját, tájjellegű, még inkább barackos ételeikkel. A rendezvény gasztronómiai felhozatala ismét különleges lesz, a barackközpontú helyi finomságok mellett egy időben, egy helyen találkozhatunk a környék neves éttermeivel is. Egymás után kóstolhatjuk az Anyukám Mondta legendás ételeit, a Sárga Borház sültjeit, az Aranygombos kínálatát, a környékbeli séfek kreatív ételeit és a helyiek finom barackos gombócát. Itt lesz a miskolci Dűlő étterem hagyományos, kézműves, gasztronómiai műhelye, a Keszegsütő és a Mádi Sajtműhely is.

 

A gönci barackkal találkozunk lekvár, fagylalt és pálinka formában is. Bizonyosságot szerezhetünk, hogy minden magyar étel mellé illik egy pohár pálinka, legyen az akár könnyed leves, zsíros főétel vagy éppen egy finom desszert.