Palóc Világtalálkozó az összetartozás jegyében

Forrás: MTI

 2018. július 30. 13:25

Palóc Világtalálkozót rendeznek péntektől a Nógrád megyei Cserháthalápon, a háromnapos program célja az összetartozás erősítése, a Palócföld hagyományainak, értékeinek bemutatása és életben tartása.

Kislány rimóci viseletben

Fotó: palocvilagtalalkozo.hu

Augusztus 3–5. között 36 kórus, 35 kortárs költő és író, 14 képző- és népművész, nyolc zenekar, öt hagyományőrző közösség és 13 táncegyüttes mutatkozik be az ötödik alkalommal megrendezett világtalálkozón.

A tari székhelyű, 2009-ben alakult Tar Lőrinc Baráti Kör Egyesület célja, hogy olyan közösséget hozzon létre, amely összetartásra buzdít, és erősíti az egymás iránt érzett felelősséget. Céljai közé tartozik a magyarság ősiségének kutatása, hagyományainak ápolása, megélése – hangzott el a rendezvény sajtótájékoztatóján.

A palócok földje Pest megye keleti részét, Nógrád és Heves megyét, Borsod-Abaúj-Zemplén megye nyugati részét, valamint a határon túli Felvidéket foglalja magába, ezen felül a délvidéki, jelenleg Szerbiához tartozó Kupuszina települést, mely az 1750-es évekbeli kitelepítéstől napjainkig megőrizte palóc identitását.

A rendezvény péntek délután a Kék pántlika népdal- és mesemondóverseny döntőjével indul. A Tormay Cecile Társaság vezetésével palóc írókról és költőkről emlékeznek meg, előadás hangzik el Palócföld címeréről, fellép Dévai Nagy Kamilla énekes-gitáros, megtartják a Magyarok Istenének ünnepét, és meggyújtják a palócok tüzét.

Szombaton egész nap zajlanak a hagyományőrző műsorok, bemutatkozik az Ős-Hun Magyar Történelmi Kör, a Sárkányos Lovagrend Tizenhatos Honvéd Katonai Hagyományőrző Csoport, író-olvasó találkozókat, koncerteket rendeznek. Idén is lesz Palóc Lakodalmas, délután indul el a lakodalmas menet, ezzel párhuzamosan zajlik a Palóc Lovas Barantások bemutatója, az Aranykard Sárkánylovagok íjászbemutatója, de kovács, kosárfonó és bőrdíszműves is betekintést enged mesterségébe. Este népzenei koncert után tüzes bemutató, majd tábortűz zárja a napot.

Vasárnap a Palócok Összefogásának Napját tartják meg szentmisével, a mise után pedig a résztvevők Ipolybalogra indulnak a Szent Korona Ünnepre, amelyet idén tizennegyedszer rendeznek meg a szlovákiai településen.

Kapcsolódó cikkek