PaNaNet projekt: A természeti szépségek nem ismernek határokat

Szerző: Erős Zoltán

Forrás: turizmus.com

 2022. január 06. 10:47

Ausztria és Magyarország közös természeti örökségét Nyugat-Pannónia térségében egyedülálló sokféleség jellemzi. A lehetőségek hasznosítása csak részben történt meg. A tartalékok kiaknázására jött létre a védett területeket képviselő magyar és osztrák szervezetek együttműködésével a PaNaNet projekt.

A program egyik magyar résztvevője az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság volt. Kovács-Mesterházy Viktóriának, az ökoturisztikai és környezeti nevelési osztály vezetőjének tájékoztatása szerint a projekt keretében a szalafői Pityerszeren természeti és népi hagyományok öko-aktív élményközpontját alakítottak ki, ahol a látogatók betekintést kaphatnak a régi őrségi paraszti életbe.

A röviden csak Játszópajtának nevezett épületben egy őrségi mese, Gábor és Julinka története elevenedik meg. A történet középpontjában két szerelmes ifjú áll, akiknek a boldogságért meg kell küzdeniük az ördöggel és a sárkánnyal, hogy aztán a végén boldogan éljenek, míg meg nem halnak. A mese egyes részleteihez kapcsolódó játékok lehetővé teszik, hogy a gyermekek kipróbálják ügyességüket, egy társasjáték keretében pedig megismerkedhetnek a Nyugat-Pannon régió természeti, kulturális és turisztikai értékeivel is.Őriszentpéteren, a Harmatfű Természetiskola udvarán Fekete gólya játszótér épült. A mocsári, lápi élőhelyeket szimbolizáló felnagyított elemek közt apró kis hangyának érezhetik magukat a gyerekek, akik még a nagy gólya hasába is bemászhatnak. Az ügyességi elemeken próbára tehetik az egyensúlyérzéküket is, és az egész család együtt hintázhat a kígyóhintán.

A PaNaNet projekt keretében Játszópajta létesült Pityerszeren

Fotó: 123rf.com

A projektben résztvevő nemzeti parkok minden évben kiadták a tevékenységüket, valamint a projekt eredményeit bemutató magazinjukat. Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság éves újságja Harmónia címmel jelent meg, több mint 11 ezer példányban készült, ingyenesen jutott el az őrségi települések lakóihoz, de haszonnal forgathatták a térségbe látogató vendégek is.Kétnyelvű PaNaNet társasjátékok is készültek Nyugat-Pannónia élővilágának és kulturális örökségének megismertetésére. Az óvodás korosztálynak készült változat a Gyűjtögetés erdőn-mezőn címet kapta. A kisgyermekek életkorához igazodó játékban a különféle élőhelyeket kell benépesíteniük az ovisok által ismert és talán kevésbé ismert fajokkal, úgymint a fekete gólya, a gyurgyalag, a szarvasbogár, vagy például a vidra. A játék során a kicsik észrevétlenül tanulják meg, hogy egy-egy állat vagy növény az erdőben, a mezőn, a folyóban vagy éppen a lápon él.Az iskolások számára Pannon Puzzle készült. A feladat itt egy-egy élőhelyet ábrázoló puzzle kirakása. A puzzle darabkáit különféle kérdésekre adott jó válaszokkal lehet összegyűjteni. A feladványok közt szerepel fajfelismerés, kulturális látnivaló megnevezése, illetve igaz vagy hamis állítások eldöntése. Mindkét játék kétnyelvű, így segíti a német és a magyar nyelv tanulását is.

A társasjátékok elkészítését az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság vállalta és a nemzeti park illetékességi területén lévő iskolákba és óvodákba juttatják el.

Kovács-Mesterházy Viktória elmondta, hogy a PaNaNet + projekt keretében két közös tanulmányutat is szerveztek. Montenegróban az ökoturisztikai vállalkozások fejlesztésével, valamint a nemzeti parkok hálózatos működésével ismerkedtek. Az olaszországi Emilia-Romagna tartományban a térségi turisztikai összefogás, a helyi termékek előállításának és értékesítésének a gyakorlatát tanulmányozták.Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság és az Írottkő Natúrparkért Egyesület a Madarak és fák napja alkalmából Vas megye legnagyobb természetvédelmi eseményeként rendezi meg évről évre a Miénk itt a rét! elnevezésű programot a kőszegi Alsó-réten. Egy ösvényt kaszálnak a fűtengerbe, amely lehetőséget ad arra, hogy a rétek élővilágával ismerkedhessenek a résztvevők.

Három éven át a PaNaNet+ projekt támogatásával valósult meg az esemény, amelyre nem csak a környékről, hanem a közeli osztrák településekről is érkeztek játékos kedvű családok, óvodások és vetélkedni vágyó iskolások. Készíttettek egy kisfilmet azért, hogy ennek közvetítésével a rétre csalogassák azokat is, akik eddig otthon maradtak.Gyorsan népszerűvé vált az Őrségi Lepkekaland is. A rendezvény három éve alatt a nemzeti park területéről szinte az összes iskolás eljutott a programra, ahol életre szóló kalandokban volt részük. A résztvevők játékos vetélkedő során ismerkedhettek meg a lepkék életének legrejtettebb titkaival. A gyerekek lepkehálót is kaptak a kezükbe és szakavatott vezető segítségével testközelből is találkozhattak a lepkékkel. Megtapasztalhatták a nemzeti park rétjeinek rendkívüli fajgazdagságát és kipróbálhatták magukat a lepkefogásban is.Az Őrség a gyalogos túrák mellett jó lehetőségeket kínál a kerékpártúrákra is. Ez utóbbi fejlesztéséhez járulhat hozzá az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága a tíz elektromos kerékpárral– zárta a PaNaNet+ projekt keretében, a nemzeti parkban megvalósult feladatok összegzését Kovács-Mesterházy Viktória.