Plébániatemplom, mint turisztikai vonzerő

Forrás: turizmus.com

 2017. március 29. 17:18

A tavalyi évben befejeződött, közel 3 éves rekonstrukciót követően, idén márciusban újabb jelentős mérföldkőhöz ért a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplom: látogathatóvá vált az altemplom is, ahol a római kori falmaradványok mellett számos más érdekesség is várja a látogatókat.

A régészeti feltárások eredményeit múzeumi tárlat mutatja be, valamint kápolna és sírkamra került kialakításra. Az altemplom nem csak hitéleti helyszín, de fontos szerepet tölt be abban a törekvésben, hogy a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplom Budapest kiemelkedő kulturális helyszínévé váljon.

Ebben a törekvésben szorosan együttműködik a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központtal, így a Budapest Tavaszi Fesztivál egy eseményének is helyszínt biztosít (április 9-én a Zuglói Filharmónia Kórusának Liszt Ferenc estjére kerül sor a templomban).

A Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplom Budapest főváros tulajdona, Dr. Osztie Zoltán plébános Budapest turisztikai és kulturális nagykövete 2017-ben. Ennek szellemében az idei évben színes kulturális kínálattal várja a templom a látogatókat. Nagyon népszerűek a kulturális örökséget bemutató garantált magyar nyelvű háznézések, melyek április 19-től angol nyelven is zajlanak. Szintén április 19-től minden szerdán 16.00 órai kezdettel Virágh András Liszt Ferenc-díjas, érdemes művész ad orgonakoncertet.

Osztie Zoltán atya, Bán Teodóra és  Virág András orgonaművész, a plébániatemplom karnagya

Fotó: BFTK

Minden hónapban izgalmas témákban neves előadók tartanak ismeretterjesztő előadásokat irodalmi, történelmi, földrajzi és művészettörténeti témákban. A Szent László-emlékév kapcsán idén az előadások Szent László életéhez kötődnek. Március 31-én kerül sor az Altemplomi esték első rendezvényére, mely szintén rendszeres kulturális programot kínál az érdeklődőknek.

A garantált programok mellett számos egyedi eseményt is kínál a templom. A Húsvéthoz kapcsolódóan április 11-én Johann Sebastian Bach János-passiója, a Karácsonyhoz közeledve december 5-én pedig Wolfgang Amadeus Mozart Requiemje csendül fel. Az idei évben a Szent Efrém Férfikórus három alkalommal koncertezik a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplomban (május 13-án, augusztus 12-én Sebestyén Mártával és november 17-én).

Fotó: BFTK

Az idei évben a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplom a „Budapest 100" hétvége egyik kiemelt helyszíne; az április 22-én és 23-án zajló eseményen közel 900 látogatót vár.

A templom nyitott szívvel és nyitott kapukkal várja a hazai és külföldi zarándokokat is. Májusban a templomtól indul a babakocsis zarándoklat, de a tervek szerint helyszínként és induló csapattal csatlakozik a Mária Maratonhoz is. A Budapestre látogató vagy az itt élő külföldiek kedvéért vasárnaponként olasz és angol nyelvű szentmise van a templomban.

Fotó: BFTK

Az Eucharisztikus Világkongresszusnak 2020-ban Budapest ad otthont. Az eseményre történő felkészülés részeként Dr. Osztie Zoltán atya kezdeményezésére és vezetésével az egyházi szimbólumokról és az egyházi etikett és protokoll témakörében turizmus szakos főiskolai és egyetemi hallgatóknak, illetve idegenvezetőknek tart gyakorlati kurzust.

A Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplom arra törekszik, hogy a fiatalokat is megszólítsa. A programkínálat mellett ezért is fordít kiemelt figyelmet a közösségi média használatára.