Pluszpénzt kap a Dagály

Forrás: turizmus.com

 2017. december 14. 10:56

A kormány újabb 1,1 milliárd forintot csoportosított át a Dagály strandfürdő felújítására.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a cél az, hogy bővítsék a strandfürdő felújításának műszaki tartalmát, illetve költséghatékonyabb legyen az üzemeltetés és magasabb legyen a szolgáltatás színvonala.

A kormányhatározat szerint százmillió forintot a FINA vizes világbajnokság dologi költségvetéséből, egymilliárd forintot pedig a budapesti konferencia-központ megvalósításának költségvetéséből csoportosítanak át.

Az épülő Duna Aréna mellett még a régi Dagály fürdői

Fotó: turizmus.com

A Dagály fürdő a világbajnokságra újonnan létesített vizes komplexum, a Duna Aréna mellett van, és mint ahogy az arénát sem lehet használni a vb óta, úgy a Dagály sem látogatható. A strandfürdő megnyitását 2018 májusára ígérik, a kormányzati ígéretek szerint a strand a jövőben is a nagyközönségé lesz.

A Dagályt egyébként már nem a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. üzemelteti, hanem állami vagyonkezelésben van. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. korábbi tájékoztatása szerint az úszóarénát és a strandot fedett átjáró köti majd össze, és a két intézmény összehangoltan működik, de külön is igénybe vehetők lesznek.

A Dagály úszóközpontot a Market Építő Zrt. valósította meg, amely az úszó világbajnokság fejlesztéseinek csaknem a felét vitte el a közbeszerzéseken, amelyeken mintegy 50 milliárd forint megbízást kapott.