Nyári programdömping Debrecenben

Forrás: turizmus.com

 2021. június 27. 10:25

A nyári napforduló nemcsak kánikulát, de kulturális programdömpinget is hozott Debrecenbe. Folytatódnak a szabadtéri színházi előadások és az állatkerti programok. Mindeközben megnyílt a Verskert a Déri téren és elkészült az első falfestmény a városban.

A városba érkező látogató remek előadásokat láthat a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon. Ezen a hangulatos helyszínen – többek között – a Thália Színház, a Madách Színház és a Nemzeti Színház művészei lépnek a pódiumra, ahol prózai, zenés és táncos előadásokat is bemutatnak majd. Országosan elismert művészek is érkeznek Debrecenbe, és a nevetés mellett számíthatunk romantikus és mesés hangulatra is. A júliusi előadásokról ITT olvashat bővebben.

A Nagyerdei Szabadtéri Színpad idén is izgalmas előadásokkal várja az érdeklődőket

Fotó: VisitDebrecen

Állatkerti programkavalkád

A Debreceni Állatkert hagyományához híven idén is különleges nyáresti élményekkel várja vendégeit, hiszen augusztus végéig minden pénteken megrendezik a nagy sikerű Esti sétákat. A vendégek a szakvezetésen bepillantást nyerhetnek a kert ezernyi titkába és beleshetnek a kulisszák mögé, ahol feltárul az állatok addig ismeretlen, esti élete.

Az Állatok akcióban program keretén belül pedig minden nap lehetőség nyílik nílusi vízilovak, ormányos medvék, szurikáták vagy épp zsiráfok etetésén részt venni.

Állatok akcióban

Fotó: VisitDebrecen

Óriási falfestmény és verskert

Hatalmas falfestménnyé alakult át a Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum tűzfala. A látványos alkotást a helyi nyomdászat megalakulásának 460. évfordulójára készíttette el a Debreceni Szakképzési Centrum. Puskás István alpolgármester szerint ez a látványosság is összecseng azzal a pályázattal, amelyet Debrecen az UNESCO „Irodalom városa” címére nyújt be.

Werbőczy István Hármaskönyvének a magyarra fordított címlapját ábrázoló festmény

Fotó: VisitDebrecen

Az „Irodalom Városa” címre benyújtott pályázat középpontjában az irodalom mint gyógyír gondolat áll. A Déri téren álló Merengés című szobor köré olyan installációt készítenek, amely "beszélő szoborként" fog majd működni. "Ez arra ad lehetőséget, hogy üzenjünk egymásnak, az irodalom, a versek segítségével. Ilyen módon teremtsünk közösséget, építsük újra a közösséget és gyógyítsuk egymást az irodalom erejével" – mondta az alpolgármester.

Debreczeny Tivadar Merengő című alkotása 1930 óta látható a Déri téren

Fotó: VisitDebrecen