Programözönt kínál őszre az Egererdő Zrt.

Forrás: turizmus.com

 2016. augusztus 25. 12:38

Nemzetközi Erdészeti és Faipari Sportnapok Egerben, Erdészeti Nyílt Nap az Érsekkertben, szarvasbőgés-túra kisvasúttal, erdei tanóra - sokszínű programválasztékot kínál az érdeklődőknek az őszi természetben az Egererdő Zrt.

A nyár utolsó napjaiban, augusztus 26–28. között kerül sor a XX. Nemzetközi Erdészeti és Faipari Sportnapokra Egerben, ahol 17 sportágban közel 600 versenyző méri össze erejét, fizikai állóképességét és ügyességét. A felvezető pénteki napon Egerre jellemző, kedvcsináló versenyszámok lesznek, pl. a Dobócsillag, amelyhez az Egri Vitézlő Oskolások nyújtanak segítséget, valamint a Hordógurítás csapatversenye, amelyhez az Egri Borút Egyesület borászai biztosítják a borokat és az eszközöket. A legkedveltebb sportágak a jelentkezések alapján a bowling és lövészet. A versenyzők és kísérőik egy teljes hétvégét töltenek városunkban. A külföldi részvevők ebben az évben lengyel, horvát és román területről érkeznek.

 

IV. Erdészeti Nyílt Nap

A korábban már kialakult hagyományoknak megfelelően az érdeklődő iskolások, családok az egri Érsekkertben egy interaktív tanösvényt járhatnak be a IV. Erdészeti Nyílt Napon szeptember 2-án. Az Érsekkert területén található standoknál az zrt. szakemberei közérthető módon mutatják be az egri óvodások, általános iskolások és lakosok számára az erdei élővilágot, az erdész sokrétű munkáját és az EGERERDŐ Zrt. tevékenységét: testközelbe kerülnek az erdők és az erdőgazdálkodás. A látogatók kipróbálhatják a mindennapos munkák során használt eszközöket, működés közben figyelhetik meg a rakodó- és aprítógépet, megfoghatják a tölgyfa és a fenyő levelét, megérinthetik a szarvas agancsát, megsimogathatják a vadászkutyákat és megnézhetik, hogy mi mindent készíthetünk fából vagy a növények egyéb részeiből. Betekintést nyerhetnek külföldi erdészetek munkájába és a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzmegelőzési és tűzoltási feladataiba.

 

Szarvasbőgés és erdei tanóra

A szeptemberi szombat kora estékre is kínálnak természet közeli élményeket: Felsőtárkányból az erdei kisvasúttal 17-én és 24-én 17.00 órakor kisvasúti szerelvények indulnak a Stimecz-házi végállomásra. A Szarvasbőgés a Stimecz-háznál program keretében remélhetőleg hallhatóak lesznek a Bükk szarvasai. A résztvevők nem maradnak étlen-szomjan, s egy rögtönzött trófeakiállítást is megtekinthetnek szakszerű vezetéssel. Előzetes jelentkezés szükséges! (kisvasut@egererdo.hu)

Szeptember 19. és 23. között erdei tanórán vehetnek részt az egri és Eger környéki iskolai és óvodás csoportok az őszi erdőben a Stimecz-háznál.

 

V. Erdészeti Nyílt Nap

A Mátrai települések iskolái részére szeptember 30-án nyílik lehetőség ismerkedni az erdészek munkájával és az erdő életével az V. Erdészeti Nyílt Napon, Mátrafüreden a parkban. A mátrafüredi helyszín különlegessége, hogy az érdeklődők érkezhetnek a MÁTRAVASÚT szerelvényeivel és a rendezvényen a jegyet lepecsételve, díjmentesen utazhatnak vissza Gyöngyösre.

 

Országos Kisvasúti nap

Október 8-án Szilvásvárad ad otthont az Országos Kisvasúti napnak, amikor a Gloriett tisztáson felállított színpadon 11-17.30 óra között változatos programokkal várják a látogatókat. 11.00 órától bábszínházi előadás, 14 órától Erdei kisvasutak bemutatkozása, néptáncegyüttesek fellépése. Zenélő vonatok a Marching Jazz Banddel, akik a színpadon is fellépnek. A tisztásra különböző vendéglátóegységek és kézművesek is kitelepülnek. A napot egy meglepetés koncert zárja.