Pünkösdi látványőrlés és langallósütés Kapolcson

Forrás: turizmus.com

 2021. május 18. 10:18

A Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet és a Malmok Völgye turisztikai projekt május 24-én, pünkösdhétfőn rendezi meg első alkalommal a Falumalom Nap című kulturális rendezvényét, ahol az érdeklődők látványőrlésen és kenyér-, illetve langallósütésen is részt vehetnek.

Az egykori Szaller malmot (Falumalom) részben önerőből, részben egy Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) turisztikai pályázatból újította fel Kapolcs.

Az újraindulás jegyében egy kulturális, ipartörténeti és turisztikai programot szerveztek a Falumalom köré - közölte lapunkkal a szervező Kapolcsi Egylet elnöke, Márta István.A május 24-én, 10-16 óráig megrendezésre kerülő eseményen az érdeklődők látványőrlésen, illetve kenyér- és langallósütésen is részt vehetnek. Ezen kívül pedig betekintést nyerhetnek az egykor híres kapolcsi vízimalmok működésébe, történetébe és a Helyi Értéktár kisfilmjeinek vetítésére is sor kerül.

A Falumalom Nap keretében a Molnárház udvarán helyi és Veszprém megyei mesterek kézműves bemutatókat és foglalkozásokat tartanak. Többek között lesz szakajtó- és kosár fonás, bőrözés, malomjáték készítés, kerámia festés is. Eközben Szabó Csaba kapolcsi származású néptánc-pedagógus, a Népművészet Ifjú Mestere Zöldágazást mutat be növendékeivel.

kapolcs_falumalom

A frissen felújított kapolcsi Falumalom - az egykori Szaller malom - lesz a rendezvény helyszíne

Fotó: Magyar Fesztivál Szövetség

A belépés – az érvényes egészségügyi előírások betartásával - ingyenes lesz a Hungarikum Szövetség, a Csoóri Sándor Alapítvány és a Nemzeti Együttműködési Alap jóvoltából.