PüspökVác: több mint látogatóközpont, márkanév

Szerző: Irházi János

Forrás: turizmus.com

 2023. április 20. 20:02

A Váci Egyházmegye csütörtökön felavatta a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpontot, ugyanakkor bejelentették, hogy ezzel új turisztika brandet is létrehoztak a városban.

Megnyitójában Marton Zsolt püspök felidézte, hogy a Püspöki Palota egykori gazdasági épülete a felújítás kezdetekor annyira romos állapotban volt, hogy jelentős részben vissza kellett bontani, ő pedig az ablakából nézve a munkálatokat arra gondolt, hogyan lesz ebből látogatóközpont?

Kétmilliárd forintos állami támogatásból aztán két év alatt készült el a projekt, az épületben három részre osztható korszerű konferenciatermet alakítottak ki színpaddal, lesz kávézó, cukrászda, kiállítóterem, hiszen nem csak egyházi, hanem világi rendezvényeknek is helyt adnak, sőt, el is várják, hogy ezekre legyen igény. „Névválasztásban pedig a látogatóközpont híd a jelen és a múlt között" – mondta a püspök.

A PüspökVác név elnevezés értelmezéséhez valóban vissza kell nyúlni a város történelméhez. Gróf Althann Károly püspök ugyanis a XVIII. század elején a várost két részre osztotta: hét nyolcada a püspöké, egy nyolcad része pedig a káptalanoké, az egykori tanácsadó testületé. Így alakult ki Püspök-Vác és Káptalan-Vác város, amelyek aztán 1859-ben egyesültek. S mivel az új látogatóközpont a „hét nyolcad részben" található, a létesítményt PüspökVácra keresztelték.

A püspöki palota egykori gazdasági épületéből alakították ki a látogatóközpontot

Fotó: MTI / Kovács Attila

A rendezvényközpontba – és a mellette lévő kápolnába – várják majd a Püspöki Palota és a székesegyház megtekintésére érkező látogatókat is, ezáltal immáron Vácon is megfelelő tájékoztatással, jegykiadással tudják fogadni az egyházmegye kincseire, az épített örökségre kíváncsi turistákat, akik innen indulhatnak majd a palota és a felújítás alatt álló Nagyboldogasszony-székesegyház vezetett látogatásaira. A tervek szerint 2024-től ismét fogadja a híveket, turistákat a székesegyház.

A látogatóközpont integrált működésre törekszik, ezért szállásigényeket is ki tud elégíteni, az épülethez kapcsolódó, 2021-ben átadott, 24 férőhelyes Migazzi Vendégházban, valamint a mindössze öt perc sétára található Althann Vendégházban (62 fő).

Az avató ünnepségen elhangzott az is, hogy a turisztikai nyitás jegyében az egyházmegye hívők és nem hívők számára is lehetőséget szeretne teremteni arra, hogy a Váci Egyházmegye és Püspökség szellemiségébe betekintsenek, jobban megismerjék a katolikus egyház történetét és természetesen az értékeit.

Nem hivalkodó a megújult épület

Fotó: MTI / Kovács Attila

Örömmel fogadják a zarándokok mellett a Vácra kulturális programokra érkező turistákat, kirándulókat, vagy a Duna bal partját kerékpárral felfedező aktív túrázókat is. Amint befejeződik a Püspöki Palota kertjének-udvarának a felújítása, a látogatók ide is besétálhatnak, lesz közvetlen összeköttetés a rendezvényközponttal.

A nyitó program záróakkordjaként Márton Zsolt püspök bejelentette, hogy a konferenciatermet elődje, Beer Miklós nyugalmazott váci püspökről – aki hamarosan betölti 80. életévét – nevezik el. A tábla már el is készült, ezt a jelenlegi püspök és elődje közösen mutatta meg a résztvevőknek.