A magyar határtól és Sátoraljaújhelytől alig 5 kilométernyire lévő szlovákiai Borsiban, II. Rákóczi Ferenc születési helyén, Rákóczi-fesztivált rendeznek szeptember 11-én.

Az eseményen számos kulturális program idézi meg a fejedelem emlékét. Felvonul a sárospataki lovasbandérium a Virtus Dudazenekarral és gólyalábasokkal, lesz lovasbemutató, meseszínház, gólyalábas színház. A Zurgó együttes koncertjén közreműködik a Válaszút táncegyüttes, hangversenyt ad Csörsz Rumen István és zenekara.

„Az érdeklődők divatbemutatót is láthatnak Rákóczi korabeli ruhákból, meghallgathatják a Mediterrán Duó fellépését és megnézhetik a Fitos Dezső társulat néptáncműsorát. Fábry Sándor stand uppal készül. Lesz tokaji bormustra és borkóstoló a borospincében, főzőverseny Rákóczi korabeli ételek jegyében, a fesztivál alatt pedig bemutatkoznak a tokaji pincészetek, valamint kézműves foglalkozásokkal várjuk a vendégeket” – írja a rendezvény szervezője, a Teleki László Alapítvány.

A Sátoraljaújhelytől alig 5 kilométernyire fekvő Borsi felújított Rákóczi-kastélya madártávlatból

Fotó: Teleki László Alapítvány

A nagyrészt magyar kormányzati támogatással 2021-ben felújított borsi kastély a magyar reneszánsz építészet egyik gyöngyszeme, amely méltó állapotban várja a fejedelem tisztelőit, turistákat, érdeklődőket. Az épület történelmi jelentőségét ma is az adja, hogy 1676-ban itt látta meg a napvilágot a későbbi fejedelem, II. Rákóczi Ferenc.

Az egész napos, ingyenes rendezvény szeptember 11-én délelőtt 11-től este 19 óráig tart.

A részletes programot innen töltheti le.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Sok százan ünnepelték II. Rákóczi Ferenc születésnapját a Borsi kastélyban

Március 27-én, a Nagyságos Fejedelem születésnapján hatalmas ünnepséget tartottak szülőházában, a felvidéki Borsi kastélyban. Az ünnepségre Magyarországról mintegy 300 zarándok érkezett azon a Budapestről indult különvonaton, amelynek mozdonyát a fejedelem arcképe és jelmondata díszítette.