Régi mesterségek Noszvajon

Forrás: turizmus.com

 2017. november 20. 13:48

Az önkormányzat irányításával jövőre újabb kiemelkedő turisztikai fejlesztésbe kezdenek a kedvelt bükkaljai üdülőfalu központjában. A fejlesztés a tervek szerint százmillió forintból alakítanak ki skanzent.

A beruházást a Mátyás-téren lévő régi, ma már önkormányzati tulajdonú házak felújításával, illetve átalakításával valósítják meg – mondta el szerkesztőségünknek Szabó Péter, a település alpolgármestere. Céljuk, hogy egy XIX. századvégi mikrofalut hozzanak létre új, állandó turisztikai attrakcióként.

 

Tematikus házak

A helyi hagyományokra épülő centrumban ma már ritkaságnak számító egykori mesterségekkel, köztük az aszalással, a régi falusi borkészítéssel, a Noszvajra oly jellemző háti fonással és a kőfaragással is megismertetik majd az érdeklődőket. Bemutatják emellett a község életében egykor fontos szerepet betöltött és fennmaradt barlanglakásokat is.

A Gazdaház és udvara az ismert rendezvénytér Noszvajon

Fotó: Mentusz Károly

A beruházás első üteme 2018-ban indul 14 millió forintos költséggel, amelyre az önerő mellett, az önkormányzat támogatásért nyújtott be pályázatot. A fejlesztés során a megvásárolt régi házak közül hármat újítanak fel. Az egyik az úgynevezett aszalványok háza lesz, a másik a borház, amelynek felső részén helytörténeti kiállítást nyitnak a régi noszvajiak életéről. A harmadikban egy kovácsműhely nyitja meg kapuit, melyhez az eszközöket a lakosság ajánlotta fel.

 

Közösség és gasztronómia

A fejlesztés második ütemében – mely a pályázati támogatástól függően öt év alatt valósulhat meg – a házak között közösségi teret is kialakítanak, amelyhez nyitott kemencés konyha, nyitott színtér és étkező rész is kapcsolódik. A skanzenben látványbemutatókat terveznek gasztronómiával és kóstolókkal. Szeretnék a turistákkal megismertetni, hogy miként sütik a helyi specialitásnak számító szilvalekváros buktát.

A leendő noszvaji skanzen látványterve

Fotó: Mentusz Károly

Értesülésünk szerint a fejlesztési projekt tervezése befejeződött. A skanzenről látványterveket is készítettek és meghatározták a leendő falumúzeum területén levő épületek felújítás utáni funkcióit.

 

A falu jövőképe

Az idei fejlesztéseik közül a BorPlacc emelkedik ki, amely új közösségi tér lett az Árpád-hegy aljában – mondta el Szabó Péter. A BorPlaccot mintegy hétmillió forintból, a falu lakóinak együttműködésével alakították ki két pincesor találkozásánál.

Noszvaj panorámája a szőlődombról nézve

Fotó: Mentusz Károly

Míg 2016-ban Noszvajon 57 210 vendégéjszakát töltöttek el a turisták, addig ez a szám az idén év végéig akár tíz százalékkal magasabb is lehet. Ehhez nagyban hozzájárultak a falu népszerűsítésére tett erőfeszítések, továbbá, hogy 2017-ben újabb szálláshelyeket nyíltak a faluban. Ezek a tények megerősítik, hogy Noszvaj jövőképét érdemes a turizmusra alapozni.