Rekordot döntött idén a főváros környéki erdők látogatottsága

Forrás: MTI

 2020. december 07. 19:05

A korábbi évek 25 milliós látogatószámánál idén mintegy 20-25 százalékkal több kiránduló kereste fel a Pilisi Parkerdő Zrt. által kezelt területeket.

A társaság szóvivője, Mészáros Péter tájékoztatása szerint a Rám szakadékban csaknem 125 ezren, a prédikálószéki kilátónál több mint 50 ezren, a Hármashatár-hegy térségében pedig a tavalyihoz képest kétszer többen, csaknem 100 ezren kirándultak.

A népszerű kirándulóhelyekre koncentrálódó forgalom jelentős terhelést jelentett az erdők élővilága számára, ezért a Parkerdő 43 további célpont bemutatásával arra hívta fel az erdőjárók figyelmét, hogy kevésbé közismert helyeket is látogassanak túráik, kirándulásaik során.

A társaság a városierdő-fejlesztési programjának keretében felújította a XVI. kerületi Sashalmi-erdőt, a XVII. kerületi Keresztúri-erdőt, és parkerdővé alakították a XIX. kerületben, a Kőbánya-Kispest metróvégállomás mellett található területet.

A Pilisi Parkerdő Zrt. összesen 65 ezer hektárnyi erdőt kezel

Fotó: Facebook

A népszerű II. kerületi hűvösvölgyi kirándulóhelyen, a Nagyréten átadott új kézilabdapálya nemcsak a szabad levegőn való intenzív mozgás lehetőségét gyarapította, hanem építésével sikerült eltüntetni egy korábbi tűzeset nyomán keletkezett tájsebet is.

A Pilisi Parkerdő 2020-ban folytatta élőhelyfejlesztési programját. A természetközeli erdőgazdálkodás sikerének egyik indikátora az embert kerülő, háborítatlan, vizes területeken fészkelő fekete gólya visszatelepülése. Május elején a Valkói Erdészet területén újra megjelent a fokozottan védett madár.

A parkerdő az Agrárminisztérium Országfásítási Programjának köszönhetően 10 hektár új erdőt telepített, a tavaszi időszakban pedig 500 hektáron végeztek fásítást. A munka az őszi-téli időszakban is folytatódik, az idegenhonos elegyetlen feketefenyvesek, erdeifenyvesek és akácosok helyére több helyen is hazai, lombos fafajokat ültetnek az erdészek.
A Pilisi Parkerdő az ország egyetlen parkerdőgazdasága, 65 ezer hektárt kezel Pest és Komárom-Esztergom megyében a Gerecse, a Pilis, a Visegrádi és a Budai-hegység, a Gödöllői-dombság, valamint a Csepeli-síkság területén.

Kapcsolódó cikkek