Rekordszámok Máltán

Forrás: turizmus.com

 2019. december 09. 17:55

A 2019. január - szeptemberi időszakban több mint 31%-kal több utas magyar utazott Máltára, mint egy évvel korábban.

2018 első három negyedévében összesen 22 629 magyar érkezőt regisztráltak, 2019 ugyanezen időszakában már 29 673 főt – közölte szerkesztőségünkkel a Máltai Idegenforgalmi Hivatal.

Csökken a szervezett utak aránya Máltán

Fotó: Máltai Idegenforgalmi Givatal

A növekedésben nagy szerepet játszott az idén áprilistól heti két alkalommal közlekedő Debrecen-Málta járat is.

A vendégéjszakák száma 18,1%-kal növekedett, az átlag tartózkodás 5,5 nap/fő, ami azt mutatja, hogy Málta már nem csak klasszikus „heti-turnusos” nyaralóhely, egyre többen választják pár napos, hosszú hétvégés utazásra, valamint incentív illetve konferencia csoportok számára.A szervezett csomagtúrák aránya folyamatosan csökken, az üdülő, nyaraló, nyelvtanuló utasok egyre nagyobb százalékban maguknak szervezik meg utazásukat. 2018-ban a szervezett utak aránya még meghaladta a 15%-ot, idén már csak 12,6%. Az idegenforgalmi hivatal nyaralástervező applikációval is segíti az egyéni utazókat.