Rendezvényhelyszínként nyitott újra az egykori ajkai kriptongyár
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter az eseményen a gyárépületet a magyar ipartörténet és művészettörténet kiemelkedő emlékének nevezte, amely kései elismerését adja Bródy Imrének – a kriptongázas villanylámpa kifejlesztőjének –, akinek sokat köszönhet a magyar ipar és Magyarország.
A miniszter úgy fogalmazott: a beruházás Ajkára és környékére is ráirányíthatja Európa figyelmét.
Schwartz Béla (Közösen Ajkáért Egyesület), Ajka polgármestere felidézte, hogy amikor az 1930-as években megalapították az ajkai kriptongyárat, nagy perspektíva előtt állt, de a második világháború megakadályozta fejlődését.
![]() |
Az épületben rendezvényeket tartanak, és felhívják a figyelmet olyan régi szakmákra, mint az üveggyártás, timföldgyártás vagy az alumíniumkohászat |
Fotó: MTI/Katona Tibor |
Az egykori kriptongyár épületének felújítása akkor merült fel, amikor Ajka is tagja lett az EKF programnak.
A háromszintes épület felújításának első ütemére 300 millió forintot nyert el a Veszprém vármegyei város – mondta a polgármester. Jelezte: egyelőre csak az épület harmada újult meg, a további fejlesztés egy 500 millió forintos, már elnyert TOP-pályázatból folytatódhat.
Az épületben számos, az EKF-programhoz kapcsolódó rendezvényt tartanak majd, mások mellett felhívják a figyelmet olyan régi szakmákra – üveggyártás, timföldgyártás, alumíniumkohászat –, amelyek a várost és a környéket jellemezték.