Rendhagyó helyszínek az idei CAFe Budapesten

Forrás: MTI

 2020. október 09. 18:55

A 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon október 9. és 25. között a hangulatos kávézókoncertektől kezdve a világzenei előadásokon és a lakásszínházi bemutatókon át a formabontó köztéri előadásokig városszerte számos programmal várják a közönséget.

Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, az eseménysorozatot szervező operatív testület elnöke fesztiválnyitó videóüzenetében azt is elmondta: „a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál olyan, akár egy különleges időkapszula, üzenet a jövőnek, válogatás azokból az alkotásokból, amelyeket ma fontosnak gondolunk és szeretnénk átadni a következő generációknak”.

"Azt valljuk, hogy egy város nemcsak terekből, utcákból vagy kávézókból áll, hanem elsősorban emberekből (…) Ezért olyan programokat igyekeztünk összeállítani, amelyek ennek a két iránynak megfelelnek, az itt élő és idelátogató embereknek, valamint a városi tereknek a metszéspontjain vannak" – mondta a szervezők közleménye szerint Faix Csaba, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezető igazgatója, hangsúlyozva, hogy számtalan program rendhagyó helyszínen valósul meg.

Kávézókoncertek, lakásszínházi bemutatók és formabontó köztéri előadások az immár 29. fesztiválon

Fotó: CAFe Budapest

Ugron Zsolna, a Magyar Turisztikai Ügynökség kulturális igazgatója köszöntőjében arról beszélt, a fesztivál remek alkalmat kínál arra, hogy újra "utazhassunk". "Mi itt mindannyian turisták lehetünk, néhány napig a legősibb és legnépszerűbb módon utazhatunk: a művészetek múzsáinak vendégei és útitársai lehetünk, jobbára időn és téren kívül közlekedő járművükön, amely idén ősszel menetrendszerűen Budapesten tűnik fel" – fogalmazott.
A szervezők közleménye szerint ennek jegyében repít zenéjével távoli tájakra az A38 Hajón Manu Delago, egy 21. században fejlesztett ütőhangszer, a handpan nemzetközi hírű játékosa, valamint a Belau együttes, akik a Karib-szigetek hangulatát idézik meg Colourwave című albumuk bemutatóján.
A Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria a régióban először mutatja be retrospektív igénnyel az absztrakció egyik legfontosabb kortárs képviselője, Sean Scully munkáit, a színek és formák különös világába invitálva a közönséget.

A közlemény szerint a brit zeneszerző, Julian Philips The Yellow Sofa című kamaraoperájának magyarországi bemutatója térben és időben is különleges utazásra hívja majd a nézőket, hiszen a mű a 19. század végi Lisszabonban játszódik.
A Trafó Kortárs Művészetek Házában megvalósuló, Üdv a fedélzeten! című produkció egy hajókirándulás formabontó szimulációja. Eirini Sourgiadaki és Rubi Anna előadása elsősorban a közönség képzelőerejének stimulálására törekszik sok humorral, játékkal, kreatív asszociációs technikákkal.
A világzene legnagyobb eseménye, a WOMEX programjai a járványhelyzetre való tekintettel virtuálisan valósulnak meg, de a magyar közönséget élő koncertek várják a Budapest Ritmo feat. WOMEX keretében a Müpában. A fellépők között szerepel a Magos Együttes, az Ötödik Évszak, Lajkó Félix, a Dalinda, a Babra, a Parno Graszt és az idei WOMEX-életműdíjas, Lakatos Mónika.

A tudomány és a művészet láthatatlan összefüggéseire csodálkozhat rá a közönség azon a kiállításon, amelyik a világhírű fizikus és hálózatkutató, Barabási Albert-László kutatásai mentén valósul meg a Ludwig Múzeumban.
Az eseménysorozat digitális felületein pedig azok is részesei lehetnek a fesztiválélménynek, akiknek személyesen nincs lehetőségük csatlakozni a programokhoz. Az érdeklődők a fesztivál programjáról további információt találhatnak a www.cafebudapestfest.hu és a cafebudapestfest.blog.hu oldalon.

Nyitókép: A Fischer Annie Night című emlékkoncerten hat zeneszerzőnő mutatja be legújabb műveit / CAFe Budapest, Facebook


 

A Fischer Annie Night című emlékkoncerten, október 16-án hat zeneszerzőnő mutatja be legújabb műveit a Belvárosi Plébániatemplomban, majd a Három Holló színpadán