Rendhagyó óvintézkedésekkel készül Bécs a karácsonyi vásárokra

Forrás: turizmus.com

 2021. október 28. 16:51

A stabil járványhelyzetre tekintettel idén várhatóan nem marad el a karácsonyi szezon Bécsben: a Chistkindlmarkt például már november 12-től várja mézeskalács-világába a látogatókat. Nem rendezik meg a Szilveszteri Ösvényt, ugyanakkor újra lehet majd korcsolyázni a Bécsi Városháza előtt januárban.

November közepétől nyitják meg kapuikat a bécsi karácsonyi vásárok, amelyekre most dolgozza ki a járványügyi intézkedéseket a város.

Az már biztos, hogy a vásárokra az úgynevezett „2,5G-szabály” vonatkozik majd, vagyis csak koronavírus ellen oltottak, gyógyultak, vagy negatív PCR-teszt birtokosai látogathatják őket. Lesz beléptetés is, ennek mikéntjén még dolgoznak, mivel mindegyik vásárnak más-más a felépítése.

Egyelőre három lehetséges verzió van: a látogatókat az egyes gasztronómiai standoknál ellenőrzik, elkerítik a gasztronómiai részt és itt ellenőrzik a belépőket, vagy a teljes vásárterületet körbekerítik, és máshol mehetnek majd be azok, akik fogyasztani szeretnének és azok, akik csak körül szeretnének nézni a standoknál.

A Christkindlmarkt a Bécsi Városháza előtt 2019-ben

Fotó: © PID / C. Jobst

Jelenlegi állás szerint a vásár területén nem kötelező a maszk viselése, de ha romlik a járványhelyzet, előfordulhatnak szigorítások.

A Bécsi Városháza előtti mesevilág, a Wiener Weihnachtstraum, benne a Christkindlmarkttal november 12-től december 26-ig várja a karácsonyi vásárok szerelmeseit.

Hogy több hely legyen és kisebb tömeg, idén nem építik meg a korcsolyapályát, ugyanúgy lehet viszont andalogni a Városháza Park gyönyörűen feldíszített fái alatt, sétálni a Betlehem-ösvényen, fényképezkedni fagyöngy alatt és csókot váltani a Pusziponton.

Mivel idén januárban a 200 ezer látogató közül senki sem fertőzödött meg koronavírussal, a Bécsi Városháza előtti karácsonyi vásár jövő év elején is a Bécsi Jégálomnak adja majd át a helyét. A Wiener Eistraum 2022. január 19. és március 6. között várja a korcsolyázni vágyókat.

Akárcsak tavaly, idén sem rendezik meg azonban a Szilveszteri Ösvényt, a Silvesterpfadot a bécsi belvárosban, mivel a szervezők ilyen volumenű rendezvénynél nem tudják garantálni a járványügyi előírások maradéktalan betartását.