Részleges napfogyatkozás a Zselici Csillagparkban

Forrás: turizmus.com

 2022. október 21. 15:38

Pár nap múlva, 2022. október 25-én 11 és 14 óra között részleges napfogyatkozást figyelhetünk meg derült időben. A Zselici Csillagparkban a jelenséghez kapcsolódóan 11:00 és 13:30 között, a Csillagvizsgáló előtti téren tartanak bemutatót.

A jelenség nem lesz olyan látványos, mint az 1999. augusztus 11-i teljes napfogyatkozás, inkább a 2015. március 20-i eseményhez hasonlítható. Égi kísérőnk, a Hold, Föld körüli pályáján keringve részben eltakarja a Nap korongját. A három égitest, a Nap, a Hold és a Föld, majdnem pontosan egy vonalban helyezkednek majd el. Ugyan Holdunk jóval kisebb, mint a Nap, viszont jóval közelebb is van hozzánk – így esetenként akár az egész Napkorongot el tudja takarni egy rövid időre.

Kedden a maximum pillanatában éltető csillagunk felszínének kb. negyedét, 28%-át fedi el a Hold. A jelenséget Európa nagy részéről, Észak-Afrikából, a Közel-Keletről és Ázsia nyugati részéről is meg lehet figyelni. Magyarországon a jelenség negyed tizenkettő körül kezdődik és fél kettőig tart. A maximum fél egy előtt néhány perccel következik be. Hasonló napfogyatkozást Magyarországról sokáig nem figyelhetünk majd meg. A következő teljes napfogyatkozásra itthon pedig 2081-ig kell várnunk.

Október 25-én részleges napfogyatkozást figyelhetünk meg Magyarországról

Fotó: Kevin Kandlbinder

Hogy éppen mekkora részét „harapja ki” a csillag korongjának az esemény során, megfelelő védőszemüveg segítségével követhetjük. Szemüveget távcsőboltokban érdemes keresni. Fontos tudni, hogy a fénylő Napkorongba a fogyatkozás idején nem szabad nézni, hiszen az vakságot okozhat. Intő példának említhetjük Petőfi Sándort, aki az 1842. július 8-i napfogyatkozáskor elkövette ezt a hibát. Napokig szenvedett a sérülésektől, bal szemével élete végéig csak homályosan látott.

Védőszemüveg híján még szóba jöhet a hegesztőüveg (12-es vagy sötétebb), illetve a Nap képének kivetítése távcső vagy lyukkamera segítségével.

Az ország számos helyszínén tartanak csillagászati bemutatót az esemény idején. A Zselici Csillagparkba 11:00 és 13:30 között, a Csillagvizsgáló előtti térre várnak minden érdeklődőt.